back to top
KezdőlapFormula 1Alonso szélesebb körben akar versenyezni, mint csak az F1 kis világában

Alonso szélesebb körben akar versenyezni, mint csak az F1 kis világában

-

Fernando Alonso elmondta, továbbra is azt tervezi, hogy felfedezi a Forma-1-en túli motorsport világot is, mivel az F1 csak egy kicsi része ennek.

A spanyol versenyző idén már kipróbálta magát az Indy 500-on, 2018 elején pedig a Daytona 24 órás versenyen indul majd, McLarenes főnökének, Zak Brownnak csapatával, a United Autosportsszal.

„A legjobb versenyző akarok lenni a világon.” – mondta Alonso. „Ehhez az kell, hogy különböző szériákban versenyezzek, különféle autókkal, néha ki kell törni az F1 kis világából. Ez kisebb, mint a motorsport maga, a motorsport több, mint csaj F1. A motorsportos terveim sokkal nagyobbak, mint azt az emberek gondolják. Ezt próbálom már nyolc vagy kilenc éve, de egyik korábbi főnökömmel sem sikerült elérni. Zak (Brown) viszont jól tudja, hogy a motorsport nagyobb, mint azt gondoljuk, és az olyan tapasztalatok, mint amit az Indy 500-on szereztünk, és a McLaren elismertsége az Egyesült Államokban, mind ennek a megközelítésnek köszönhető. Ez egy win-win helyzet mindenkinek.

Alonso nem titkolt célja, hogy Daytonával egy későbbi, Le Mans-i szereplést készítsen elő. Ezt segíti elő az is, hogy mint arról már beszámoltunk, tesztelhet a spanyol versenyző a Toyotával.

„Különféle lehetőségek vannak, Le Mans is, és egyéb szériák is. Megpróbáljuk a legjobb döntést hozni. Nagyon izgatott vagyok, hogy visszatérhetek az Államokba januárban, egy újabb versenyre. Egy éven belül elindulok így Indy 500-on és a Daytoa 24 órás versenyen is. Jó lehetőség ilyen neves eseményeken versenyezni.”

„Persze ez lesz az első alkalom, hogy prototípus autóban ülök, szóval jó tapasztalatszerzés lesz, ami segít majd a jövőben is, azokban a szériákban, amikben majd elindulok. Ahogy Indianapolis is, ez egy tanulós verseny lesz, kihívás saját magamnak. De nem kérdés, hogy egyszer majd a győzelem is a miénk lesz, mivel egy versenynek sem úgy indulunk neki, hogy részt akarunk venni. Nyerni akarunk.”

Alonso tagadja, hogy Brown arra kéri, hogy Lando Norris mentorálásával foglalkozzon majd Daytonában, mint ahogy idén Alex Wurz tette Lance Strollal.

„Nem ez a fő cél. Landonak meg van a tehetsége és mindene ahhoz, hogy sikeres legyen a jövőben. Mindketten új tapasztalattal gazdagodunk majd, ami talán hasznos lesz a jövőben. Ahol segíteni tudom Landót, az nem feltétlenül Daytona, hanem inkább az F1, vagy a szimulátor.”