KezdőlapFormula 1Alonso szerint két tizeden belül lesz a középmezőny az időmérőn

Alonso szerint két tizeden belül lesz a középmezőny az időmérőn

-

Fernando Alonso elképesztően szoros csatát vár a Spanyol Nagydíj időmérő edzésétől. Az Alpine pilótája szerint néhány tizeden belül lesz az egész középmezőny.

A barcelonai péntek alapján úgy tűnik, Alonsóék ott folytathatják, ahol Portugáliában abbahagyták. Legutóbb kettős pontszerzést ünnepelhettek, míg a mostani hétvége második szabadedzését a 4-5. helyen zárták.

„Még csak péntek van, csak szabadedzés, nem tudhatjuk, ki mit csinál” – utalt Alonso arra, hogy nem szabad kiindulni a pénteki eredményekből. „Még tőlünk is várható fejlődés, amikor mindent sikerül összeraknunk. De megpróbáltuk a pénteki programokat a két autó közt szétosztani, különböző dolgokat próbáltunk ki a nap különböző részeiben. Azt gondolom összességében jó érzés, de nem tudhatjuk. Szerintem az időmérő nagyon szoros lesz. Rövid kör lesz, szóval azt gondolom, hogy két tized választhat el 8-9 autót, mi pedig ennek a bolynak az élén akarunk zárni.”

„Idén először vagyok itt ezekkel az autókkal, jónak és gyorsnak érződött egész nap” – tette hozzá a spanyol nap végi értékelésében. „Jó volt az egyensúly. Még csak péntek van, sok mindent kell elemezni. Hoztunk kis fejlesztéseket, amiket még meg kell vizsgálni, de örülök a problémamentes napnak.”

Forrásgpfans.com