szombat, november 27, 2021
F1 - 🇸🇦 Szaúd-Arábiai Nagydíj
WTCR - 🇷🇺 Race 1 of Russia
F2 - 🇸🇦 Jeddah főverseny
- Hirdetés -
KezdőlapFormula 1Alonso szerint nem lesz előny a tapasztalat a 2022-es szabályváltozásokkor

Alonso szerint nem lesz előny a tapasztalat a 2022-es szabályváltozásokkor

-

- Hirdetés -

Fernando Alonso, aki jövőre a mezőny legidősebb tagjává válik Kimi Räikkönen visszavonulása után, nem érzi úgy, hogy előnyben lesz fiatalabb versenytársaival szemben, már ami az új szabályokhoz való alkalmazkodást illeti.

- Hirdetés -

„Nem hiszem, hogy ez jelentene bármilyen különbséget” – nyilatkozta még Szocsiban az Alpine versenyzője. „Őszintén szólva inkább az autóink teljesítményén, és a szimulátoros, illetve téli teszteken folytatott munkán fog múlni. Ha három vagy négy futam után mindannyian a maximumot hozzuk ki az autóból, akkor a kocsi teljesítménye fogja diktálni az eredményeket, ahogy azt most is látjuk. Tehát az alkalmazkodás szempontjából nem hiszem, hogy nagy különbség lesz. Csak kemény munka lesz, vagy keményebb, mint bármelyik másik télen, mert egy kicsit több időt kell majd a szimulátorban és a csapattal együtt töltenünk.”

- Hirdetés -

Lewis Hamilton is megszólalt a kérdéssel kapcsolatban, aki szerint főleg a képességeken fog múlni az alkalmazkodás, mint sem a fiatalságon.

- Hirdetés -

„Hogy őszinte legyek, nem félek” – idézi a britet a Sky Italia. „A jövő évre tekintve az autók teljesítménye valószínűleg közelebb lesz egymáshoz. A versenyek intenzívebbek lesznek, így a pilóták képességeinek nagy súlya lehet. Ezért is akarok az F1-ben maradni, mert ez valóban lehetőséget ad majd arra, hogy megmutassam, mit tudok. A mi sportágunkban ez nem ilyen egyszerű, néha van lehetőség az előzésre, de nem olyan sokszor. Ezért vagyok izgatott.”

- Hirdetés -

Hírlevél

- Hirdetés -

Friss hírek