KezdőlapFormula 1Alonso szerint túl kemény Stroll büntetése

Alonso szerint túl kemény Stroll büntetése

-

Lance Stroll három rajthelyes büntetést kapott a Mexikói Nagydíjra, amiért felreptette Fernando Alonso Alpine-jának első tengelyét azzal, hogy bemozdult az egyenes közepén, védekezés közben. A hajmeresztő esetet szerencsére mindenki épségben megúszta, sőt Alonso még a versenyt is folytatni tudta, amelyen a hetedik helyre kormányozta az autóját, ám később hátrasorolták sérült autója miatt.

Alonso belülről úgy érezte, egyszerre mozdultak befele Strollal.

„Számomra ez egy versenybaleset, biztosan nem szándékosan csinálta” – magyarázta az olasz Motorsport.com-nak. „Szerintem ez mindenkinek nagyon szerencsétlen eset volt.”

Alonso és Stroll jó viszonyt ápolnak

A jövő évi csapattársak a verseny után együtt mentek a stewardokhoz, hogy mindketten elmondhassák, hogyan élték meg a balesetet, amiről igen hasonlóan vélekedtek.

„Szerintem inkább a csapatvezetőink között volt probléma, mi ugyanúgy láttuk az esetet, míg ők teljesen más szemmel!” – tette hozzá.

A kétszeres világbajnok szerint az ilyen esetek megtörténnek 300 km/óránál. Azzal egyetértett, hogy kikockázva látszik, hogy Stroll egy lehelletnyivel később váltott irányt, de rendes sebességgel úgy tűnhet, hogy együtt mozognak. Épp emiatt tekinti ezt versenybalesetnek a spanyol.

Forrásgpblog.com