vasárnap, december 5, 2021
F1 - 🇸🇦 Szaúd-Arábiai Nagydíj
F2 - 🇸🇦 Jeddah főverseny
- Hirdetés -
KezdőlapFormula 1Alonso vagy Hamilton a jobb: A spanyol maga válaszolta meg

Alonso vagy Hamilton a jobb: A spanyol maga válaszolta meg

-

- Hirdetés -

A visszatérő Fernando Alonso elhelyezte korábbi riválisát Sir Lewis Hamiltont a sportág nagyságai között, miközben önmagához is hasonlította.

- Hirdetés -

Hét világbajnoki címmel, rekordszámú, 95 futamgyőzelemmel és lovaggá ütéssel a háta mögött nem kétséges, hogy Lewis Hamiltonnak helye van a sportág nagyságai között, aki már a 2007-es bemutatkozása során emlékezetes szezont futott, ami főleg arról marad érdekes, ahogy a csapattársával, Fernando Alonsoval mennyire elharapódzott a kapcsolatuk.

- Hirdetés -

Abban az évben mindketten 109 ponttal végeztek, de kettejük kakaskodása miatt végül a nevető harmadik, Kimi Räikkönen egy ponttal megelőzve őket, elhappolta a bajnoki trófeát.

- Hirdetés -

Kettejük karrierje az azutáni években nagyon ellentétesen alakult. A spanyol most pedig választ adott arra a kérdésre, hogy kettejük közül ki is a jobb.

„Nehéz összehasonlítani az időket meg a versenyzőket ugyanabban az időben, mert minden összetevőnek és minden dolognak együtt kell lennie, ahhoz, hogy igazságos eredményt kapjunk.” – kezdte Alonso a WTF1 podcastjében.

„Az igaz, hogy egy évig ugyanolyan autónk és ugyanolyan csapatunk volt mindkettőnknek, ez pedig egy jó lehetőséget ad az összehasonlításra. A végső pontszám 109-109 volt, ami pedig már önmagában meg is adja a választ. Sokan azt mondják, hogy az neki az újonc éve volt, míg nekem már közel sem, de abban az évben váltottunk Michelin gumikról Bridgestone abroncsokra, amit már 2006-ban a GP2-ben is használtak. [ahol Hamilton bajnok lett – a szerk.] Az első három vagy négy versenyem, illetve a téli tesztem is arról szólt, hogy hozzászokjak ezekhez az abroncsokhoz. Ez sosem volt publikus tény, mert nem érdekli ez a közvéleményt.– folytatta a kétszeres bajnok.

„Emellett pedig a szerencse faktor is egy fontos tényező. Lewisnak az utolsó előtti futamon, Sanhgajban volt egy elrontott bokszbejárata, nekem pedig volt két váltó meghibásodásom, ami miatt két futamot is a 10.helyről kellett megkezdenem. Emellett megkaptam minden idők legigazságtalanabb büntetését a Hungaoringen a feltartás miatt. Pole-ban lehettem volna akkor. Ha egy ponttal elveszíted a bajnokságot, az nagyon fáj. Azzal viszont nagyon elégedett vagyok, hogy döntetlenre végeztem Hamiltonnal, főleg látva a mostani sikereit. A Forma-1-ben nehéz összehasonlítani Schumachert, Lewist vagy Sennát egymással, mert különböző érákban versenyeztek. Mindannyian rengeteg győzelmet arattak, de az is biztos, hogy ehhez szükség van egy tökéletes csomagra, márpedig ez Lewisnak meg is volt, de ki is tudta belőle hozni azt, ami benne van.” – zárta.

- Hirdetés -

Hírlevél

- Hirdetés -

Friss hírek