KezdőlapFormula 1Alonsót az élre repítette az eső

Alonsót az élre repítette az eső

-

Negyedóra után zuhogni kezdett a második melbourne-i edzésen, így kevés hasznos adatot gyűjtött a mezőny. Így a szokásosnál is fontosabb lesz az utolsó, szombati gyakorlás.

A sorrend egész pontosan Fernando Alonso, Charles Leclerc, Max Verstappen, George Russell, Carlos Sainz volt az élmezőnyben, és ahogy sejthető, nem sok olvasható ki belőle, hiszen a pilóták épp csak megkezdték a programjukat jobban feltankolva, vagy sokaknak nem jött ki a lépés a forgalommal. Utóbbi megállapítás elsősorban Sergio Pérezre érvényes, aki a többséggel ellentétben nem a közepes, hanem a lágy gumival kezdte a gyakorlást, de többször rossz helyen utolért másokat.

Verstappennek még az eső előtt megint volt egy megingása az első kanyarnál, erre érdemes lesz figyelni, hogy esetleg megbicsaklik-e, amikor nő a tét. Ráadásul volt egy bokszutcai gyorshajtása az első edzésen, ez 700 eurós büntetést ért.

Érthetően óvatossá vált mindenki a csapadék megérkeztével, senki sem akarta megrongálni az autóját, de azért egész aktív maradt a mezőny a nedves aszfalton is. Végül senki sem került pácba, csak Lance Stroll csúszott ki többször a bukótérbe és Lewis Hamilton csúszott meg a fehér felfestésen.

Logant Sargeant nem ment ki a pályára, miután Williamsét elektromos hiba sújtotta az első edzésen, és ennek elhúzódott a helyreállítása. Az időjárás miatt azonban nem szedett össze jelentős hátrányt a többiekkel szemben.

Az Ausztrál Nagydíj második edzésének végeredménye