back to top
KezdőlapFormula 1Alpine: Gasly volt a leggyorsabb az elérhető versenyzők közül

Alpine: Gasly volt a leggyorsabb az elérhető versenyzők közül

-

Pierre Gasly volt a tökéletes választás az Alpine számára a távozó Fernando Alonso helyére, állítja a vezérigazgató, Laurent Rossi.

Az olasz ugyanakkor eredetileg Piastrit ültette volna Ocon mellé, csak hogy az ausztrál kicsúszott a kezeik közül, így végül más után kellett nézni. Igénybe vett jelentős időt, de végül sikerült megegyezniük Pierre Gaslyval és a francia volt csapatával, aki így a hírek szerint két évre írt alá, plusz egy éves opcióval. Az AlphaTauritól távozó versenyző fizetése sem lesz elhanyagolható, nem kevés pénzt vihet majd haza.

„Ő volt a leggyorsabb a rendelkezésre álló versenyzők közül, sőt, még azok közül is, akik nem álltak rendelkezésre” – szögezte le Rossi. „A teljesítmény volt az első számú kritérium. Ma az autónk a negyedik a rajtrácson, ami azt jelenti, hogy általában az 5., 6., 7. helyeket célozzuk meg. Pierre a közelmúltban már bizonyította egy nem túl jó autóval, hogy tudja, hogyan kell felkapaszkodni a dobogóra, és néha a legmagasabb lépcsőfokra. Ráadásul fiatal, így tökéletes jelölt arra, hogy segítsen nekünk fejlődni, hogy az 5., 6., 7. helyeknél magasabbra jussunk.”

A csapaton belüli ellentét veszélye csak látszat?

Az aggasztó lehet viszont az Alpine részéről, hogy a csapathoz érkező Gasly, illetve Ocon noha honfitársak, nem ápolnak túl jó viszonyt. Azonban mindez elrendeződni látszik.

„A kapcsolatunknak voltak hullámvölgyei, de úgy gondolom, hogy ez egy lehetőség arra is, hogy egy kicsit rendbe tegyük a múltban történteket. Szóval emiatt nem aggódom. Elég érettek és intelligensek vagyunk ahhoz, hogy megértsük, mi a legjobb nekünk és mi a legfontosabb a csapat számára” – tette tisztába a dolgokat Gasly.

Az Alpine szeme előtt viszont még ott lebeg az célként, hogy Gaslyt az utolsó futam után ugyan, de még év vége előtt elhozzák, hogy munkába tudjon náluk állni.

„Tárgyalunk vele, hogy megtudjuk, mikor kezdhet el velünk tesztelni, legalábbis az idei autóval, és utána gondolkodunk a jövő évi autóról. Már most azon gondolkodunk, hogyan gyorsíthatnánk fel a csapatba való beilleszkedését. Technikailag persze nem, de Pierre már legalább fél lábbal nálunk van” – tette hozzá Rossi.