Kimi Antonelli a biztató kezdés után hullámvölgybe került az első F1-es idényében, és a fiatal versenyzőket érintő általános nehézségekről beszélt a Fit4Race alapítója, Matics Zsolt.
Antonelli szezonjában szembeötlő a különbség a Miami Nagydíjjal bezárólag és utána: az első hat nagydíján 48 pontot gyűjtött, a következő nyolcon 16-ot, utóbbi mennyiséget igencsak egyenlőtlen eloszlásban. A 16-ból 15-öt Kanadában, eddigi egyetlen dobogós eredményével szerzett, ahol a Mercedes váratlanul erősen teljesített, olyannyira, hogy az elkendőzte a hátsó futóművükkel kapcsolatos problémákat. Vagyis május közepe óta az olasz tehetség hatszor nullázott, ezt a rossz sorozatot szakította meg Magyarországon egyetlen ponttal. Ott Toto Wolff szerint fontos lépést jelentett a fejlődésében, hogy megtanulta, erősen megviselt gumikon (“túlélve”) hogyan kell megtartania a pozícióját.
A sportolók széles körű felkészítésével és edzésével foglalkozó Fit4Race alapítója, Matics Zsolt úgy látja, a Mercedes csapatfőnöke korábban akaratlanul olyan terhet helyezett az olasz tehetség vállára, amivel nem tud megbirkózni. „Ha összességében a fiatal versenyzőket nézzük, akik az F2-ből érkeztek – kivételt képeznek a zsenik –, hogy amíg nincsen nyomás és teher, megérkeznek és az álmukat kezdik élni, meglepően jól teljesítenek. És abban a pillanatban, amikor a nyomásnak az első szele megcsapja őket, a teljesítményük nagy törést szenved” – mondta a Boxutca podcast-adásában.
„Miamiban volt az, hogy megnyerte a sprintidőmérőt, és Toto Wolff utána mondta azt, hogy ez még semmi, majd amikor Európába megyünk, akkor jönnek az igazi eredmények. Egy ilyen mondattal egy tizennyolc éves versenyzőnél, akinek még egyszerűen nincs rendszere arra, hogy a Forma–1-ben egy topcsapatban teljesítsen, nagyon sok mindent el tudsz intézni.”
Ha Wolff olvasná ezt az interjút Russelltől, azonnal elé tenné a szerződést
A szakember szerint Antonelli egy számára eddig ismeretlen szituációba került. „Egy versenyző úgy működik, hogy amikor zónában van, tele van önbizalommal, akkor minden kognitív és technikai képessége a helyén van. A jó pillanatban a jó mozdulatot hajtod végre, a jó dolgot csinálod, legyen az taktika, vagy legyen az autóvezetési képesség, készség. Ezzel szemben amikor kiesel a zónából, és a kérdés az, hogy mennyire esel ki, a mozdulat nincsen a helyén, a döntések nincsenek a helyükön, és az önbizalom sincs a helyén” – magyarázta.
„Elindul egy negatív spirál, ami nagyon mélyre is tud vezetni akkor, ha nincs abban tapasztalatod, hogy hogyan kell ezt a spirált megfogni, hogyan kell belőle kilépni, és hogyan kell úgymond regenerálódni. Látható, hogy Antonellinek még nincs meg erre a rendszere, viszont egy olyan közegben van, ahol erre nincsen idő. Nincs idő megvárni, hogy leérjen ennek a spirálnak a legaljára, hanem a lehető leggyorsabban fel kellene belőle állni.”
„Mindamellett, hogy új ingerek érik, tanulni kellene, új rendszereket kellene begyakorolnia, ez egyszerűen sok. És itt látszódik az, hogy ő még nem áll készen.”
Az F1 éppen tartó nyári szünete talán segít az olasznak összeszedni magát, és feltöltődve talán ismét közelebb lesz a teljesítménye George Russelléhez.