A Mercedes csapatfőnöke szerint a hátterükből adódóan nem alakul ki belviszály George Russell és Kimi Antonelli között.
A Mercedes két viszonylag sima kettős győzelemmel kezdte az F1-es idényt, s noha még alig ment le pár verseny, nagyon úgy néz ki, hogy Russell és Antonelli versenyfutása határozza meg a küzdelmet a bajnoki címért. A fejlesztési lehetőségekkel idővel ugyan mások közelebb léphetnek hozzájuk, de azok hatása vélhetően csak később fog megmutatkozni.
Ilyen esetekben a sportág kedvelői abban bízhatnak, hogy legalább a domináló csapat pilótái között szoros marad a küzdelem – ez egyelőre adott, és az izgalmaknak jót tesz, ha a feszültség olyan drámai helyzeteket alakít ki közöttük a pályán, amik után az érintettek összekapnak egymással.
A legutóbbi ilyen alkalommal a Mercedesnél megvolt ez Lewis Hamilton és Nico Rosberg párharca idején (2014–2016). Russell és Antonelli főnökeként Toto Wolff azonban nem számít ennek megismétlődésére, és ez nem csak vágy a részéről, kifejtette, hogy miért látja így.
A riválisok féken tartása miatt is tartalékolhat a motorjával a Mercedes?
„Mindketten a Mercedes növendékei, mi tereltük őket, amióta együléses autókkal versenyeznek, Kimit már a gokartos korában is. Lehet, hogy később visszaszívnám ezt a kijelentést, de úgy érzem, ezúttal teljesen más helyzet” – mondta a Mercedes csapatfőnöke.
„Nico és Lewis esete teljesen más volt. Ők a gokartozás óta, fiatal koruk óta ismerték egymást. Barátok voltak, de közben szociálisan vetélkedtek is, aztán a barátságuk rivalizálássá, majd ellenségeskedéssé fajult, miközben mindketten nagyon különböző személyiségek.”
„Tiszteletben kell tartani, hogy ezek a versenyzők futamokat és bajnokságokat nyerni jöttek, és amikor megérzik ennek a lehetőségét, kiteszik a könyöküket. A csapatnak ezt kordában kell tartania.”
