Az F1-es Monacói Nagydíjról készült szöveges közvetítésünk alább visszaolvasható.
Utolsó frissítés: 2026. június 7. 14:32
A Monacói Nagydíj történései percről percre
Napos napot ezen a különleges vasárnapon!
Még fél óra és kezdődik az F1-es Monacói Nagydíj, de közben tartsuk rajta a szemünket a Balaton Park Circuiton jelenleg zajló MotoGP-futamon, amely a végjátékához közeledik, a győzelemért pedig Marc Márquez és Pedro Acosta csatázik!
És ahol egy csúnya rajtbalesettel kezdődött a futam
Ugyanis Jorge Martín hibája három Apriliát is kiírt a hétvégéről, önmaga mellett a bajnokságot vezető Marco Bezzecchit, valamint Raúl Fernándezt.
Részletek és videó itt:
Az F1-es mezőny már a rajtrácson, kivéve egy autót
Az időmérőn balesetező és végül 16. helyre kvalifikáló Gabriel Bortoleto megindult a pályára az Audi garázsából, ám a bokszutca végén megállt az autója. A szerelőknek vissza kellett tolniuk, a bokszutcai viszont közben bezárt, így a brazil csak onnan eredhet majd a mezőny után, ha helyre tudják hozni az autóját.
Az időmérőt az előzetes monacói esélyekkel dacolva Kimi Antonelli nyerte Max Verstappen előtt, a Ferrarik a második sorba szorultak.
A szombati történések alább olvashatók:
„Újraforgatták” Räikkönen klasszikusát
Kimi Räikkönen sok megmozdulása és megszólalása örökké az F1-es folklór része marad. 2006-os monacói kiesése és magányos jachtra sétálása után 20 évvel a Forma–1 stábja újra megalkotta a jelenetet. Ami annyit jelent, hogy valaki keresztülsétált az alagúton és felment egy jachtra.
15 perc van hátra az F1-es rajtig
Ma is száraz, napos, de nem túl meleg 21°-os hőmérséklet várja a mezőnyt.
Negyed órával a rajt előtt szokás szerint a rendező ország himnuszára sorakoznak fel a versenyzők a rajtrács elején. A futam várakozásait azzal a kérdéssel is meg lehet közelíteni, hogy vajon ez-e az utolsó alkalom a nap során, amikor felcsendül a monacói himnusz.
Marc Márquez megnyerte a Magyar Nagydíjat
Közben Márquez pár héttel műtétje után elsőként érte el a kockás zászlót a Balaton Park Circuiten, ezzel 100. nagydíjgyőzelmét aratta a világbajnokság minden kategóriáját figyelembe véve.
Sok szerencsét, ha épkézláb interjút akarsz kiszedni egy versenyzőből a rajt előtt
Ez a rajt is pont ugyanolyan fontos lesz, mint az összes többi. Mindig arra törekszek, hogy jól rajtoljak - mondta az autója felé sétálva a Sky Sportsnak a második helyről induló Verstappen.
Érdekes lesz figyelni, hogy az új motorszabályok és a valamivel keskenyebb autók segítségével könnyebb lesz-e majd az előzés Monacóban. És hogy a Ferrarik érvényre tudják-e juttatni a rajtoknál meglévő előnyüket a második sorból.
Az F1-es rajt előtt a MotoGP-összefoglaló még pont belefér
Ha lemaradtál a Magyar Nagydíj történéseiről vagy visszanéznéd a kulcsjeleneteket:
Antonelli zsinórban ötödik győzelmére hajt
Ami egészen elképesztő annak fényében, hogy még csak idén tavasszal kezdett el egyáltalán nyerni az F1-ben, és egyből ekkora sorozathoz közeledik. Öt futamot egymás után pedig csak nagyon kevesen tudtak megnyerni a sport történetében.
Elindult a felvezető kör
Antonelli, Verstappen, Hamilton, Leclerc, Hadjar, Russell, Piastri, Norris az első nyolcas sorrendje. Mindenki közepes keverékű gumikon rajtol az élmezőnyben, csak hátrébb a Cadillacek és Bortoletto kezd lágyakon.
Úúúúú, Verstappen nagyon beragadt a rajtnál
A holland nagyon lassan tudott elindulni a második helyről, szerencsére mögötte mindenki ki tudta kerülni. Antonellinek így nem volt ellenfele az 1-es kanyarban, mögötte Hamilton, Leclerc, Hadjar és Russell érkezik az első körben.
Verstappen versenyének vége!
A holland Red Bulljában valami súlyos gond keletkezett, elindulás után is csak lassan tudott kocogni a pályán, csapata pedig arra kérte, hogy a kör végén térjen vissza a bokszba.
Verstappen kiszállt az autóból és feladta a Monacói Nagydíjat.
Antonelli meglógott, Russell hibázhatott
Az éllovas pár kör alatt már 3 másodpercesre növelte előnyét Hamiltonnal szemben. Közben a felügyelők jelezték, hogy az 5. helyen álló Russellnél hibás rajt gyanúja merült fel - ilyen általában akkor fordul elő, ha valaki rosszul állt fel a rajthelyére.
Videón Verstappen rajtja
Tényleg nagy szerencse, hogy mindenki el tudta kerülni a holland beragadt autóját, aki igyekezett is balra, a pálya széle felé kormányozni a Red Bullt.
Közben a felügyelők jelentették, hogy nem vizsgálják Russellt, pedig a mögötte álló Norris még jelezte is a csapatrádióban, hogy honfitársa rosszul állt be. Ezek szerint ez még pont belefért.
10 kör alatt Antonelli előnye már 5 másodperc
Tavaly a Mercedesek monacói futamát tönkretette a rossz rajthely, majd pedig a kötelező két bokszkiállás szabálya, így pontot sem szereztek. Az olasz viszont idén nem viccel.
Csak egy helycsere a mezőny első felében
Leszámítva, hogy Antonelli mögött mindenki előrelépett egyet Verstappen kiesése miatt, Gasly volt az, aki még tudott fogni egy pozíciót az első körben azzal, hogy Norris elé került.
Verstappen nyilatkozott a kiesése után
\"Már a felvezető kör sem volt valami jó. A rajt előtti procedúra is szörnyen kiszámíthatatlanul ment, aztán meghalt a motor. A rajt után a motor rémes hangot adott és nem reagált a padlógázra sem\" - összegzett a holland, aki feladta a futamot az első kör végén.
Antonelli kicsit visszavett
A 18. körben járunk, de a 10. óta 3 másodperc körül állandósult a különbség Antonelli és Hamilton között. Hamilton eközben már hattal ellépett Leclerc-től.
Hadjar gondjai
A Red Bull állva maradt autóját a francia a 4. helyen terelgeti, 11 másodperc hátránnyal Leclerc mögött. Hadjar azonban nem érzi magát valami komfortosan, a gumikra és a motorfékre is panaszkodik. Russell meg is érkezett a nyakára.
„Nézzétek gyorsabban!”
Az 1-es fokozat sem működik Hadjarnál. Mérnöke azzal nyugtatgatta, hogy utánanéznek.
„Nézzétek gyorsabban!” - sürgetett a francia Russell nyomása alatt. Mérnöke végül azzal válaszolt, hogy már dolgoznak a megoldáson, de Hadjar már úgy van vele, hogy valami hamarosan „fel fog robbanni” az autójában.
„Egyelőre nincs megoldás”
Ezt a nem túl komfortos üzenetet kapta végül Hadjar a csapatától. Russell ott van a sarkában, de Monacóban továbbra sem könnyű előzési pozícióba kerülni, pláne kivitelezni az előzést.
Antonelli robbantott
A 26. körben járunk, az éllovas pedig finoman odalopott egy 10 másodperces különbséget önmaga és Hamilton közé. A legutóbbi körben egy másodperccel volt gyorsabb az olasz, mint a brit, és ennél is többel mindenki másnál.
Egy kis hiba Leclerc-től
Közben a harmadik helyen álló Ferrari egy alkalommal levágta a sikánt az alagút kijáratánál. Ő most csak 3 másodperccel van Hamilton mögött, Hadjart azonban már fél perccel leszakította.
A Hadjar-Russell-csatában a francia szintén átvágta a sikánt, a brit pedig már szót is emelt amiatt, hogy szerinte ezzel a Red Bull pilótája előnyt szerzett.
Hamilton az első kereket cserélő az élmezőnyben
A britet kihívták a második helyről egyetlen tervezett kerékcseréjére, kemény keverékeket vételezett, majd visszatért a Leclerc mögötti nagy ürességbe a harmadik helyen.
Három kiesőt számolhatunk össze
Korábban Bottas visszahajtott a Cadillac garázsába és feladta a versenyt fékhiba miatt, most pedig Bearman parkolt be végérvényesen a Haashoz. Egyikük sem veszélyeztette a pontszerző helyeket.
Russell máshogy próbál pozíciót nyerni
Méghozzá elévágással, ugyanis most kihívták őt is kerékcserére, abban a reményben, hogy így átugorhatja Hadjart. A 8. helyre jött vissza, 10 másodperccel van előtte Norris.
Megvan Russellnek
Hadjar egy körrel később érkezett a maga kiállására, de ennyi pont elég volt Russellnek ahhoz, hogy elsuhanjon a bokszutcából kiérkező Red Bull mellett. Ez nettó negyedik helyet ér számára, ha újra sorba rendeződik a mezőny.
Hamilton büntetést kapott!
A Ferrari pilótáját bokszutcai gyorshajtáson kapták, ezen nem nagyon van mit mérlegelni, már fel is írtak a neve mellé egy 5 másodperces büntetést, amit a befutónál adnak hozzá az eredményéhez, ha már nem áll ki a bokszba többször. Ennyivel kell Leclerc előtt maradnia, hogy megtartsa a 2. helyét.
Leclerc is megjárta a szervizcsapatot
A monacói nagyjából 12 másodperccel Hamilton mögött tért vissza a pályára, a brit tehát 7 másodperccel sáfárkodhat, hogy megtartsa a pozícióját.
Közben Russellt is bokszutcai sebességtúllépés miatt vizsgálják!
Antonelli tovább növelte előnyét
Az olasz is járt a bokszban és Hamilton előtt 12 másodperces előnnyel tért vissza. Ehhez viszont még hozzá kell adni Hamilton 5 másodpercét.
Ugyanolyan 5 másodpercet, amit most Russellre is kiróttak. Mondjuk a küszködő Hadjart ő már ennél bőven többel lerázta magáról.
A szenvedő versenyzők új epizódjában: Lando Norris
„Nincs motorerő, nincs akkumulátor, nincs semmi” - összegzi nagy alapossággal az autóban tapasztalt érzéseit a tavalyi győztes. Zak Brown is megerősítette, hogy motorgondjai vannak Norrisnak, aki már csak túlélni próbál. Meg is kapta a nyakába Russellt.
Norrist mozgó akadályként használja a McLaren
Ugyanis azt kérték a világbajnok versenyzőtől, hogy a „feltartós stratégiát” alkalmazza, vagyis próbálja visszalassítani maga mögött Russellt, hogy így Piastri még eléjük térhessen vissza a kerékcseréről. Egyik McLaren sem járt még a bokszban, Russell viszont már igen.
Norris is feladta a versenyt
Eddig bírta a McLaren Norris alatt, Russell már az alagútban elment mellette, majd a kör végén a címvédő be is kanyarodott a bokszutcába.
A Williams előhúzta a tavalyi taktikát
2025-ben a kötelező két kerékcserés szabály mellett több csapat is azzal a kellemetlen taktikával élt, hogy egyik autójával annyira feltartotta a mögötte haladókat, hogy előttük a másik egy teljes bokszkiállásnyi előnyt kiautózott.
A Williams ennek mentén arra kérte most Albont, hogy engedje el a még bokszkiállás előtt álló Sainzt, és tartsa fel a többieket - a cél, hogy a 9-10. helyen mindketten pontot szerezzenek. Albon hangot adott nemtetszésének, de mintegy négy másodperccel visszavett a tempóból. Lindblad azonban ezt megelégelte mögötte és a célegyenesben meg tudta előzni a thai versenyző Williamsét. (Előzés történt Monacóban!)
Közben „előzés” történt a 2. helyért is!
Persze csak virtuálisan. Leclerc bejött 5 másodpercen belülre Hamilton mögött, ami azt jelenti, hogy jelen állás szerint övé lenne a második hely csapattársa büntetése miatt.
Bevált a Williams-taktika!
Sainz kiautózott egy bokszkiállásnyi előnyt és éppen Albon, valamint az általa feltartott Hülkenberg orra előtt tért vissza a pályára. A megszökő Lindblad ebből a szempontból nem releváns a Williamsek számára, hiszen a Racing Bulls pilótája még adós egy kerékcserével.
Potyognak az 5 másodperces büntetések, kezd gyanús lenni
Hamilton és Russell után Gasly, Colapinto, most pedig Piastri is kapott egy 5 másodperces időbüntetést bokszutcai sebességtúllépésért. A Sky Sportson Martin Brundle azt spekulálja, hogy talán a mérőrendszerrel lehet valami gond, mert furcsa ez a kiugró számú ugyanolyan vétség.
Russellt közben a bokszutca kijáratát a pályától elválasztó fehér vonal átlépése miatt is vizsgálták, amire valóban hozzáért kerekével, amikor visszatért kerékcseréjéről, de ebben megúszta a szankciót.
20 kör van hátra, Antonelli 30 másodperccel vezet
Erről csak ennyit akartunk mondani.
Stroll a falban, biztonsági autó a pályán!
Felpörögnek az események az utolsó 18 körben, miután Stroll orral az utolsó kanyar korlátjának ütközött az Aston Martinnal. Miután nem tudott elmozdulni onnan, safety car lépett a pályára.
A Ferrarik a bokszba hajtanak
Hamiltont újabb kerékcserére hívták, de előbb letöltötte az 5 másodperc büntetését. Leclerc is jött mögötte, várnia kellett, de a Ferrarik akkor előnnyel vezettek Russell előtt, hogy ez bőven belefért, visszajöttek a 2. és 3. helyre.
A Mercedesek is megjárták a bokszutcát, Antonellinél lassú volt a kerékcsere, de ez is belefért.
Szinte mindenki körhátrányban
A versenyben lévő mind a 17 autó kihajtott egy extra kerékcserére a safety car alatt, hogy ne legyenek védtelenek az újraindításnál. Most viszont Antonelli, Hamilton és Leclerc kivételével mindenki körhátrányban van, szóval nekik most lehetővé is teszik, hogy visszavegyenek egy kört.
Russell nem töltötte le a büntetését!
A Mercedes pilótája korábban büntetést kapott bokszutcai gyorshajtásért, amit, ha a versenyző még kihajt kerékcserére, az első ilyen alkalomnál le kell töltenie. Russell esetében azonban ez nem történt meg, a szerelők azonnal elkedtek dolgozni az autóján. Ebből még lehet gondja...
A Sky Sports szerint azért alakulhatott ki zűrzavar, mert Russellnek azt mondták, hogy maradjon a pályán, viszont mégis a bokszba hajtott.
A brit most kérdezősködik is a rádióban, hogy mi a helyzet, de nem nagyon kap használható választ, pedig még Toto Wolff is bejelentkezett.
Visszatért a bokszutcába a biztonsági autó, folytatódik a versenyzés
13 kör van hátra, Antonelli, Hamilton, Leclerc, Hadjar, Russell a sorrend.
LECLERC A FALBA ÁLLT MÉG AZ ÚJRAINDULÁS ELŐTT
Még lassú tempónál, az újraindítás előtt az utolsó kanyarban a falba állt Leclerc Ferrarija. A safety car természetesen visszatért.
Szinte ugyanúgy állt a falba Leclerc, mint előtte Stroll
Mintha valami nem lenne rendben az aszfalttal az utolsó kanyarban, mindkét autó nagyon furcsa módon csúszott a falba.
Piros zászló, leállították a versenyt
10 kör van hátra, a biztonsági autó visszavezeti a mezőnyt a bokszutcába. Ez a döntés erősíti az aszfalt feltöredezettségének gyanúját, de figyeljük a fejleményeket...
Nézzük meg őket egymás után, ez volt Stroll balesete
Ez pedig Leclerc-é
Az FIA megvizsgálja az aszfalt állapotot az utolsó kanyarban
Egy újan leaszfaltozott részen töredezett fel a futófelület több méter hosszúságban. Egy munkagép érkezett oda összesöpörni az aszfalttörmelékeket, és hát van dolga.
Az alábbi képek egész jól átadják, hogy mi a helyzet.
Lesz így vajon folytatás?
Ezzel az úthibával mindenképpen csinálni kell valamit, ha le akarják bonyolítani a verseny utolsó 10 körét.
Ez a sorrend jelenleg: Antonelli, Hamilton, Hadjar, Russell, Gasly, Piastri, Lawson, Lindblad, Albon, Sainz.
Ha elrendelnék a futam végét, már a teljes pontszámokat osztanák ki.
És még záporozhatnak büntetések
Merthogy Russellt vizsgálni kezdték a büntetésének le nem töltése miatt, Gasly kapott egy újabbat bokszutcai sebességtullépésért, Hadjart pedig a biztonsági autós procedúra megsértése miatt vették elő.
És még záporozhatnak büntetések
Merthogy Russellt vizsgálni kezdték a büntetésének le nem töltése miatt, Gasly kapott egy újabbat bokszutcai sebességtullépésért, Hadjart pedig a biztonsági autós procedúra megsértése miatt vették elő.
Stroll szerint csak véletlen egybeesés, hogy ugyanott esett ki, ahol Leclerc
Az Aston Martin pilótája állítja, ő nem a feltöredezett aszfalt miatt csúszott ki az Anthony Noghes-ban, hanem az autójának műszaki gondja okozta a kiesését. Azt mondja, a motorfék jelent számukra problémát az egész hétvége során. Fernando Alonso is felhívta már a figyelmet autójuk balesetveszélyességére a hétvége során.
Russell súlyos büntetést kapott
Miután nem töltötte le az 5 másodperces büntetést, egy bokszáthajtásos büntetést kapott a Mercedes brit pilótája. Ha lesz újraindítás, ha nem, ezzel visszaesik a mezőny hátsó fertályára.
Leclerc is nyilatkozott
Ez egyre jobb, Leclerc is váltig állítja a Sky Sports interjújában, hogy ő sem a feltöredezett aszfalt miatt esett ki.
„A fékek voltak, az adatok magukért beszélnek.”
A monacói hozzátette, ő mindig nagyon őszinte, de emiatt nem fogja vállalni a felelősséget, hiszen nem ő hibázott, hanem a fékeivel volt gond.
„A következő versenytől én is abba az irányba fogok elindulni, mint Lewis” - tette hozzá.
17:12-kor folytatódik a verseny!
A show nem állhat meg, énekelte már a Queen is, és a 21. században ez még érvényesebb is, mint az ő idejükben.
Az FIA információja szerint ideiglenes javítási munkálatok zajlottak a feltöredezett aszfalton, így immár biztonságos a pálya. Még az nem dőlt el, hogy állórajt lesz-e.
Hamiltont már megint vizsgálják
Ugyanúgy a SC-szabályok megsértése miatt, mint Hadjart - valószínűleg túl nagy távolságot hagytak maguk előtt.
Így most a 2., 3., 4. és 5. helyen álló pilótának egyaránt vagy büntetése van, vagy vizsgálat alatt áll. Antonelli csak kér egy kávét.
Állórajt következik!
De előtte jön egy újabb körvisszavételi procedúra, mert 9 autó még mindig körhátrányban van. Ezután már mindenki az éllovassal azonos körben fog állni, és jöhet a káosz – vagy egy teljesen sima és eseménytelen rajt.
Jön tehát a kivezető kör, majd a rajt
Antonelli, Hamilton, Hadjar, Russell, Gasly, Piastri, Lawson, Lindblad, Albon, Sainz. Ebben a sorrendben áll fel az első tíz autó. Tizenhatan vannak még versenyben. Még egy extra körre elvitte a mezőnyt a safety car, 8 kör lesz hátra.
Közben az FIA jelenti: Hamilton korábban említett ügye nem érdemel vizsgálatot.
Antonelli vezet Hamilton előtt!
Az első két helyen nem történt változás az új rajtnál, Russell viszont feljött a harmadik helyre és elkezdte feltartani az üldözőket, hátha nyerhet magának egy kis időt valahogy a közelgő áthajtásos büntetése előtt.
Russell letöltötte a büntetését és a 14. helyre jött vissza
Gasly áll így a harmadik helyen az Alpine-nal - viszont van egy 5 másodperces büntetése.
Sainz pontszerző helyről esett ki
A spanyol az új rajt utáni első körben Hülkenberggel és Colapintóval is ütközött, majd feladta a versenyt.
Antonelli vezetése ezúttal sincs veszélyben
3-4 másodperccel meglógott Hamiltontól.
Jön az utolsó kör
Antonelli ezt már 6 másodperc előnnyel kezdi. Nem biztos, hogy létezik még Monaco apró közigazgatási területén belül olyan feltöredezett aszfalt, ami megállíthatja.
KIMI ANTONELLI MEGNYERTE A MONACÓI NAGYDÍJAT
Elképesztő, zsinórban 5 futamgyőzelemnél jár már az olasz tinédzser!
Hamilton lett a második, Gasly jött be harmadikként, de két 5 másodperces büntetéssel a 7. helyen rangsorolták. Hadjart jelzi most a rendszer a 3. helyen, de őt most éppen a piros zászlós procedúra megsértése miatt vizsgálják. Piastri van mögötte, akit Lawson és Lindblad követ. Remek nap ez így a Racing Bullsnak, de egy másik csapat is ünnepelhet:
Pérez a 10. helyet szerezte meg a Cadillackel, mivel Hülkenberg is 5 másodperc büntetést kapott. Ám még a mexikóit is vizsgálják a rajtpozíciója hibás elfoglalásának gyanújával, szóval még van mire várni a leintés után is...
Hamilton beérte Sennát
Csak ők ketten rendelkeznek nyolc dobogós helyezéssel Monacóban.
A brit az Antonellinek való gratulálással kezdte az ünneplést és a nyilatkozatát. Ők állnak a bajnokság első két helyén is.
Nem volt a világ legérdekesebb versenye, de azért lesz mit emészteni rajta
Össze is foglaltuk az alábbi cikkben eggyel rövidebben, mint ahogy ebben a hírfolyamban van. De tényleg csak eggyel.




