Több évre szóló szerződések ide vagy oda, mégis felszabadulhat egy hely jövőre a Cadillac Forma–1-es csapatánál, és nem is feltétlenül Colton Herta van a legjobb helyzetben ahhoz, hogy betöltse azt.
Amikor az új istálló, a Cadillac tavaly bejelentette Valtteri Bottast és Sergio Pérezt első F1-es versenyzőiként, mindkettőjükről azt kommunikálta, hogy több évre írtak alá a csapattal. Ez viszont a jelek szerint nem feltétlenül jelentett számukra garanciát 2027-re is. Pérezzel a múlt héten írtak alá hosszabbítást immár határozott időtartamra, 2029-ig, Bottas jövő évi ülése azonban továbbra is kérdéses, nem utolsósorban amiatt, mert tempója az esetek többségében elmarad mexikói csapattársáé mögött. Eddig Marcin Budkowski csapatfőnök nem is tett egyértelmű állásfoglalást Bottas jövőjét illetően, ami szintén azt jelezheti, hogy még kérdéses a másik ülés sorsa 2027-re.
Colton Herta egy lehetséges utód lehet jövőre – az amerikai az előttünk álló hétvégén, Interlagosban újabb edzéslehetőséget kap, hogy 100 kilométer teljesítése esetén ezúttal tényleg megszerezze utolsó, 40. szuperlicenc-pontját, ami lehetővé tenné számára a jövő évi F1-es debütálást. A Cadillac ezzel a határozott céllal is emelte ki őt az IndyCarból és talált neki az idei tanulóévre egy F2-es ülést, ellene szól azonban, hogy a nevelőszériában Herta nehezen boldogul, a 22 fős mezőnyből a 19. helyet foglalja el a tabellán jelenleg, az eddigi 23 versenyből csak ötön szerzett pontot.
Bejelentkezett azonban a Cadillac jövő évi ülésére egy másik versenyző, a Mercedes tesztpilótája, Frederik Vesti is. A dán utoljára 2023-ban versenyzett formaautókkal, amikor Theo Pourchaire mögött második lett a Forma–2-ben, azóta immár harmadik éve a partvonalról figyeli az F1-es futamokat, évente néhány szabadedzésen való vezetéssel kell beérnie – mint az történt a múlt hétvégén Mexikóban is. Tavaly óta azonban az észak-amerikai sportautó-bajnokságban, az IMSA-ban is versenyez a Cadillackel a csúcskategóriában, és bár nincs ott minden futamon, győzelmeket is szerzett. Ez a kapcsolat, és a gyártóval való erős szereplése miatt bízik benne a 24 éves Vesti, hogy lehet esélye az amerikai istálló 2027-es F1-es ülésére, paddockbeli értesülések szerint pedig a színfalak mögött zajlanak is az egyeztetések ennek érdekében.
„Kivételes helyzetben vagyok, hogy két nagyszerű gyártóval dolgozhatok, a Mercedes mellett a Cadillackel is. Azáltal, hogy versenyzek a sportautóikkal, két éven keresztül láthatták, mire vagyok képes. Idén az egyéni, a csapat és a gyártói bajnokságot is megnyertük az IMSA-ban, ami megmutatja, hogy milyen szinten működnek” – nyilatkozta Vesti, akit a planetf1 idéz. Noha ő maga három futamot kihagyott, így az egyéni bajnoki címből nem részesült, azt csapattársa, Jack Aitken kapta meg.
„Nagyon ritka és nagyon különleges, hogy két gyártóval való munka ennyire jól működjön egy versenyző számára. Nem titok, hogy szemet vetettem arra a versenyzői ülésre, és megtiszteltetés lenne, ha megkapnám” – ismerte el a dán versenyző, aki szerint Kimi Antonelli gyors felemelkedése és bajnoki címe az ő pozícióját is erősíti.
„Nézzük csak meg Kimit. 20 éves és jelenleg éppen megmutatja, hogy mire lehetnek képesek a fiatal versenyzők. Ez szerintem a csapatvezetők számára is azt üzeni, hogy bízzanak meg a fiatalokban.”
Vesti törekvése a mexikói hétvégén támogatást kapott csapattársa, George Russell részéről is, aki így fogalmazott: „Szerintem megérdemelné az esélyt, rengeteg erőfeszítést tesz a csapattal való munkába, és mind nagyra értékeljük őt.”
Dán versenyzőből mindössze négy jutott el a Forma–1-es rajtrácsig a történelem során, közülük messze a legtöbb, 185 rajttal Kevin Magnussen rendelkezik, aki 2024 végén távozott a Haastól, majd a sportautózásban, a WEC-ben és az IMSA-ban folytatta karrierjét.
