KezdőlapForma-1Antonellinek családi harcot kellett megvívnia, hogy F1-es versenyző lehessen

Antonellinek családi harcot kellett megvívnia, hogy F1-es versenyző lehessen

-

Előbb megszerettette vele a versenyzést, aztán megpróbálta lebeszélni arról, hogy ő is ezt a karriert válassza – ezt mesélte apjáról Kimi Antonelli, aki születésétől fogva magába szívta a benzingőzt.

A Forma–1-ben tavaly debütált, idén pedig az első három futamból már kettőt is megnyerő, a valaha volt legfiatalabb bajnoki éllovassá váló Antonelli autóversenyző családba született, hiszen apja, Marco máig a GT-autók világában mozog, így a sport iránti szenvedélyét tőle szerezte. Ez azonban, más hasonló apa-fiú kapcsolatokkal szemben számára nem jelentett könnyített utat a versenyzés felé, hiszen a családfő kezdetben egyáltalán nem szerette volna, ha ő is ezt a karrierutat választja.

„Ő maga is versenyző volt, és még mindig az. Sok éve a saját versenycsapatát irányítja, és engem is ez vonzott be az autósportba. Már nagyon kiskorom óta ott voltam vele a versenyein” – mesélte apjáról Antonelli a BBC-nek.

„Igazából eleinte nem akarta, hogy én is versenyző legyek, mert tudja, hogy noha az autósport csodás pillanatokat adhat, azzal is tisztában volt, hogy mennyire kíméletlen is tud lenni. Ő maga is megtapasztalta ezt a kegyetlen oldalát, és engem szeretett volna megóvni ettől. Nem akarta, hogy letörjenek a nehéz pillanatok, szóval tényleg csak védeni próbált.”

„De aztán látta, hogy mennyire szenvedélyes vagyok a sport iránt, mennyire érdekel. Szóval egyáltalán nem ő erőltette, hanem én magam, és ekkor tudatosult benne, hogy alighanem belőlem is autóversenyző lesz.”

Antonelli elárulta, gokartos korában a tehetségére Giancarlo Minardi, a korábbi F1-es csapattulajdonos figyelt fel, és valójában az ő közbenjárására létesült kapcsolat a család és a Mercedes versenyzőakadémiája között. Apa és fia számára aztán egy életre meghatározó emlék maradt, hiszen már többször is elmesélték, amikor 2017 végén egy versenyről hazafelé autózva maga Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke hívta fel őket a hírrel, miszerint a fiatal pilóta felvételt nyert a Mercedes programjába.