KezdőlapFormula 1Aston Martin: Alonso leigazolása mutatja, győzni vagyunk itt

Aston Martin: Alonso leigazolása mutatja, győzni vagyunk itt

-

Az Aston Martin a múlt hét elején jelentette be, hogy a visszavonuló Sebastian Vettelt Fernando Alonsóval pótolják, aki még mindig lenyűgöző szintet képvisel, és ugyanúgy éhes a sikerre.

Azt pedig reméli, hogy az Aston Martinnal éri majd el a dicsőséget, és a csapatfőnök, Mike Krack is megerősítette, hogy más nem is lehet a cél.

„Megvan benne a gyilkos ösztön” – idézi a főnököt a Motorsportweek. „Bármi történjen is, Fernando mindig mindent belead: mindig 100 százalékot nyújt, mindig a maximumot hozza ki az autóból és a csapatból. A versenyzői képességei kivételesek – a magabiztosság, az ösztön és az intelligencia félelmetes kombinációja. Fernando szerződtetése az Aston Martin F1-es szándékainak egyértelmű kinyilvánítása. Nem azért vagyunk a rajtrácson, hogy eggyel több csapat legyen. Azért vagyunk itt, hogy nyerjünk.”

Az Aston jelenlegi tulajdonosa, Lawrence Stroll komlyan gondolja a bajnoki címért való harc elérését, és ennek érdekében meg is hozza a szükséges áldozatokat. Hamarosan elkészül a vadonatúj gyár és szélcsatorna is, de megszerezték a Red Bull korábbi aero guruját, Dan Fallowst is. Krack tehát tisztában van vele, hogy a nagy tervekkel, illetve a többéves szerződéssel sikerült magukhoz csábítani Alonsót.

„A rajtrács elejére tartunk, és Fernando döntése, hogy csatlakozik hozzánk ezen az úton – hogy egy ilyen kaliberű pilóta hisz az Aston Martin F1 projektjében – nagy elismerés a csapatunknak és az általunk végzett munkának. Sokat fog tőlünk követelni, de ez elvárható egy többszörös világbajnoktól. Fernando lesz a hajtóerő, ahogy együtt haladunk felfelé, és mint a csapatban mindenki, én is alig várom, hogy vele dolgozhassak. Nagyon izgalmas belegondolni, hogy jövőre Fernando és Lance ül majd az autóban” – zárta gondolatát.

Forrásf1i.com