Max Verstappen elárulta, hogy idézte már szóról szóra Ayrton Senna híressé vált mondatát a felügyelőknél.
Közel 40 perces videót tett közzé a Ford, amelyben Max Verstappen és a Top Gearből ismert autós újságíró, Chris Harris kipróbálja az új Ford Mustang GTD-d. A teszt alatt természetesen sok szó esett a kocsiról, amely elnyerte a négyszeres világbajnok tetszését, de a holland pilóta gyerekkoráról és a versenyzésről is beszélgettek, ennek során a Red Bull ásza pedig felidézte, hogy gyerekként az apja miként segített neki a képességei fejlesztésében.
„Ez különböző dolgok kombinációjából tevődik össze. Természetesen miközben felnőttem, gyerekként ezeket a dolgokat gyakoroltam az apámmal és a barátaimmal gokartban. Az apámmal úgy gyakoroltunk, hogy rajt, két körös verseny, majd újra. Egyszer az élről rajtoltam, aztán az ötödik vagy hatodik helyről, és folyamatosan változtattuk a pozíciómat a rajtrácson. Az apám kicsit nehezebb volt, úgyhogy erősebb motorral szerelt gokarttal ment, de ez jót tett, mert így versenyezni tudott velünk. Bevetődött a kanyarokba, védekezett, előzött a két körös versenyeken. Elrajtoltál, aztán megpróbáltál előretörni az elejébe, míg néha természetesen visszaestél. Annyiszor csináltuk ezt, még a nyaralások során is. Ez volt a nyaralás alatti gyakorlás.”
A teljes videó alább nézhető meg:
A beszélgetés során Ayrton Senna híressé vált mondatát is felelevenítették, ami úgy szól, hogy „Ha látsz egy rést, és nem mész bele, nem vagy többé autóversenyző.”
Verstappen erről viccesen megjegyezte: „Olykor ezt az érvet a felügyelők irodájában is lehet használni.” Erre Harris visszakérdezett, hogy valóban használt-e már szó szerint ezeket a szavakat egy felügyelői meghallgatáson, mire a holland nevetve közölte „Természetesen.”
Nem lett volna értelme a váltásnak
Verstappennel kapcsolatban a legfontosabb hír az utóbbi időben természetesen az, hogy jövőre is marad a Red Bullnál. Ezt Helmut Marko erősítette meg a héten azok után, hogy a Belga Nagydíjon biztossá vált, a holland pilóta nem aktiválhatja a szerződésében szereplő kilépési záradékot. Marko egyúttal a Verstappennel tárgyaló Mercedes-főnök Toto Wolffnak is odaszúrt.
„Az utóbbi időben ez már eléggé idegesítő volt – idézi a tanácsadót a Kronen Zeitung. – Mindenek előtt mindenki úgy gondolta, hogy jobban tudja nálunk, mi áll a kilépési záradékban. Mindezt valamilyen szinten Toto táplálta. De számomra mindig világos volt, hogy nem lett volna értelme Maxnak 2026 előtt váltania, mert mindenki üres lappal kezd, és senki sem tudja, hogy kié lesz a legjobb motor vagy a legjobb autó. Számos helyen csúszhatnak félre a dolgok, úgyhogy ha én lennék Verstappen, először én is megnézném [hogy mit hoz a következő szezon], és aztán döntenék.”
Arra a kérdésre, hogy 2026-ban újrakezdődik-e az ideihez hasonló hercehurca a Red Bull-lal 2028 végéig szerződéssel rendelkező holland csapatváltása körül, Marko azt mondta: „Remélem nem, mert arra számítunk, hogy jövőre ismét az élen leszünk Max-szal.”