back to top
KezdőlapFormula 1Az AlphaTauri előrelépése nagyban köszönhető a Hondának

Az AlphaTauri előrelépése nagyban köszönhető a Hondának

-

Az AlphaTauri nagyot lépett előre a mezőnyben a tavalyi évhez képest, ami nagy százalékban köszönhető a Honda előrelépésének is.

Ezt maga, az AlphaTauri csapatfőnöke Franz Tost mondta, aki elismerően beszélt a japán alakulat fejlődéséről, akik egyébként utolsó szezonjukat teljesítik a Forma-1-ben, legalábbis egyelőre:

„Összességében kis változtatásokat eszközöltünk az autón, de a legnagyobb fejlődés a Honda oldaláról jött, amely egyértelműen jóval erősebb motor lett idénre.”mondta a Speed Week-nek.

„Azt mondanám, hogy 70 százalék írható a japánoknak, 30 pedig az autónak a teljesítménynövekedés szempontjából.” – mondta Tost.

Ennek eredményeképpen az osztrák szerint csapata megcélozhatja a konstruktőri ötödik helyet, és rendszeres, stabil résztvevők lehetnek a Q3-ban is.

„Szerintem a mi ellenfeleink a McLaren, a Ferrari, az Alpine, de még ide sorolnám az Alfa Romeot is. Az Aston Martint jelenleg nem sorolnám ide, de sokszor bebizonyították már, hogy gyorsan fel tudnak zárkózni.” – mondta Tost.

Végül, de nem utolsó sorban az idén debütáló három sprintversenyről is beszélt:

„Minden rendben lesz egészen addig, amíg nem fordítja fel az egész szerkezetét. A csapatok jóváhagyása garantált, ugyanakkor az még nem tisztázott, hogy az első három kapjon csak pontot.” – mondta a csapatfőnök.

„Persze mind Silverstone, mind Monza, mind pedig Interlagos más képet fog majd mutatni, aztán majd meglátjuk mi jó sül ki belőle.” – zárta Tost.