back to top
KezdőlapFormula 1Az AlphaTauri lesz a Forma-1 hivatalos ruházati partnere

Az AlphaTauri lesz a Forma-1 hivatalos ruházati partnere

-

A Forma-1 nemrég bejelentette, hogy több évre szóló megállapodást kötött az AlphaTaurival.

A Red Bull 2016-ban hozta létre saját prémium divatmárkáját. A piacra betörve az innovációra és az úttörő ötletekre fektették a hangsúlyt. A Bikák e téren is több neves szakemberrel dolgoznak együtt, és most egy újabb mérföldkőhöz érkeztek.

Az osztrák vállalat 2019 közepén döntött úgy, hogy a faenzai kiscsapatát átnevezi AlphaTaurira. Így egyre többen ismerték meg az céget, miközben a versenyzők is élvezték az együttműködést a divatmárkával. Pierre Gasly 2020-ban nyerni tudott az istállóval, így az osztrák vállalat népszerűségi indexe még egy szintet ugrott.

A Forma-1 azonban úgy döntött, még jobban elmélyíti a kapcsolatot, így megállapodott a divatcéggel. A két éves kontraktus alapján az AlphaTauri fogja szolgáltatni az F1 személyzetnek – beleértve a vezető munkatársakat és a műsorvezetőket – egyenruháit.

„Nagy örömmel jelentjük be, hogy az AlphaTauri lesz a Forma-1 hivatalos ruházati beszállítója. A stílusos darabokat az F1 személyzete a versenyhétvégék során fogja viselni. A Forma-1 kitűnő terep a szórakozás és a sport fejlődéséhez, így a divat innovációit is elősegítheti.”  – nyilatkozta Stefano Domenicali.

Ahmet Mercan, az AlphaTauri vezérigazgatója a következőket mondta a megállapodásról:

„A divat és a Forma-1 egy már hosszú évek óta fantasztikus szimbiózist alkot. Partnerségünk tökéletes szinergiákat tesz lehetővé, hiszen a gondolkodásmódunk is azonos. Az innováció mindkét fél mozgatórugója.”

ForrásF1Media