back to top
KezdőlapFormula 1Az egykori világbajnok is állást foglalt a Hamilton-Russell esetben

Az egykori világbajnok is állást foglalt a Hamilton-Russell esetben

-

A Spanyol Nagydíj időmérőjének egyik legfurcsább pillanata az volt, amikor két Mercedes majdnem összeütközött egymással. Nico Rosberg pedig elárulta, hogy szerinte melyik brit pilóta volt a hibás a baleset során.

Mindkét Ezüst Nyíl az utolsó gyorskörére készült a Q2-ben. George Russell a célegyenesben kikerülte Carlos Sainz autóját, de a mögötte érkező Lewis Hamiltonra már nem figyelt. A hétszeres világbajnok a szélárnyéknak köszönhetően kis is húzódott, és kívülről próbált előzni.

Csillaghullás és a Mercedesek ütközése után Verstappen nagyon megverte a mezőnyt Barcelonában

Azonban az előzési kísérletnek ütközés lett vége, és Hamilton jobb oldali elsőszárny eleme megsérült, de ennél akár sokkal nagyobb kár is keletkezhetett volna mindkét Mercedesben. Az eset nagyon hasonlított a 2016-os Spanyol Nagydíjon történtekhez, amikor ugyanis Hamilton a verseny első körében ütközött Rosberggel, ami miatt végül mindketten ki is estek. A német világbajnok pedig állást is foglalt, és elmondta, hogy szerinte melyik Mercedes pilóta volt a hibás.

„Lewis úgy döntött, hogy megelőzi George-ot, aki azonban egyáltalán nem látta őt, és emiatt ütköztek” – nyilatkozta Rosberg a Sky-nak. – Ez egy sajnálatos történés volt. George már bocsánatot kért, és szerinte ezt Lewisnak is meg kellene tennie.”

„Ha elé kerül, akkor George amiatt nem tudott volna javítani. Ez lett volna George utolsó esélye a Q3-ba jutásra, szóval szerintem emiatt kell Lewisnak elnézést kérnie.”

Russell az előbb taglalt incidens miatt csak a 12. helyről, amíg Hamilton Pierre Gasly rajtbüntetésének köszönhetően majd a 4. rajtpozícióból kezdheti majd meg a 66 körös Spanyol Nagydíjat.

Az FIA vizsgálta Russell és Hamilton ütközését, íme az eredmény (videó)