back to top
2026. február 03. 10:32
KezdőlapFormula 1Az első bátor versenyző felállította a 2026-os F1-es erősorrendet

Az első bátor versenyző felállította a 2026-os F1-es erősorrendet

-

A múlt héten lezajlott az előszezon három teszthetéből az első, és bár a csapatok még az autójuk kiismerésének kezdeti fázisában járnak, de ettől még persze teljesítmény szempontjából is elemezték egymást. A Haas versenyzője, Esteban Ocon az első, aki felfedte, az ő csapata hogyan látja jelenleg az 2026-os sorrendet.

A külvilág számára alaposan megnehezítette a barcelonai öt nap során történtek követését, hogy az F1 igyekezett minden információforrást elzárni, de a csapatok persze ugyanúgy nyomon követhették egymás időeredményeit, mint bármely más esetben. És noha az alapvetés ilyenkor az, hogy a mezőny tagjai sokkal inkább a megtett táv mennyiségére helyezik a hangsúlyt, semmint a leggyorsabb körökre, hiszen a fő prioritást az jelenti, hogy meggyőződjenek az autójuk megbízhatóságáról (pláne úgy, hogy két bahreini teszthét még hátra van), az egymást is árgus szemekkel figyelő adatelemzők már most felvázolták a kirajzolódó erőviszonyokat, alighanem az összes csapatnál.

Ocon pedig az első versenyző lett, aki nyilvánosan is elmondta, a Haasnál mit szűrtek le a szektoridőkből a mérnökök.

„Ami az erősorrendet illeti, egy kicsit még korai róla beszélni, de a Mercedest nagyon gyorsnak láttuk minden alkalommal. Úgy tűnik, a Ferrari szintén erős helyzetben van, a Red Bull is jó, és a McLaren is ott van közöttük” – idézi a pilótát a francia Motorsport.

„És Barcelona egyelőre azt mutatja számunkra, hogy szoros lesz mögöttük az üldözőboly, amelynek a Racing Bulls és az Alpine mellett mi vagyunk a tagja, míg az Audi és a Cadillac egy kis lemaradásban van. Persze Bahreinben majd tisztább képet kapunk, de egyelőre ilyennek látjuk a helyzetet.”

Itt az első vészjósló hang az F1 új szabályai kapcsán – kezdjünk aggódni, vagy még ne?

A francia pilóta által felvázoltakban talán az a legnagyobb meglepetés, hogy nincs benne igazi meglepetés, dacára az új szabályoknak, amelyektől arra lehetett számítani, hogy fejtetőre állíthatják a sportot: ugyanazt a négy csapatot helyezte az élmezőnybe, amelyek az elmúlt három év során rendre leosztották egymás között a konstruktőri tabella első négy helyét, a szintén szokásos nevekből álló középmezőnyt pedig az új motort behozó Audi és a teljesen új csapatként érkező Cadillac követi. Ocon érthető módon két csapatot nem helyezett el a rangsorban: a Williamst, akik nem vettek részt a teszten, illetve az Aston Martint, akik csak egy teljes napot töltöttek a pályán, de részben akkor is lekorlátozott tempóban.

Az előszezon hátralévő két tesztjét egyaránt Bahreinben rendezik február 11-i és 18-i kezdettel, ahol várhatóan már nagyobb hangsúly helyeződik majd az autók határainak feszegetésére, és a magasabb hőmérséklet is hozzájárul ahhoz, hogy relevánsabb kép szülessen az erőviszonyokról.