back to top
KezdőlapFastest SlapAz F1 kegyetlen oldala: 18 éven aluliakat nevelők számára nem ajánlott

Az F1 kegyetlen oldala: 18 éven aluliakat nevelők számára nem ajánlott

-

A Forma-1-ben dolgozni sohasem volt olyan munkakör, amely mellett sok időt tölthetne az ember a családjával, ám a versenyek számának további emelkedésével az elmúlt néhány év már tényleg képes a határokig feszíteni a csapattagok tűrőképességét. Christian Horner, a Red Bull csapatvezetője mondja el, ő hogyan birkózik meg ezzel a kihívással.

Előzetesen már a tavalyi versenynaptárban is 24 futammal számoltak, de a sanghaji és az imolai forduló törlése valamelyest még enyhítette a csapatok utazási terheit, 2024-re azonban már ezen két helyszín nagydíjrendezése elől is elhárult minden akadály, így ha minden a tervek szerint alakul, a szezon kettővel megdönti az egy évben megtartott F1-es versenyek rekordját.

A bokszutcai jelentések szerint már tavaly év végére is sok csapattagon és néhány versenyzőn is úrrá lett a kimerültség és az ezzel járó betegség, az istállók vezetőinek pedig ennek elkerülése érdekében meg kell oldaniuk az utazó személyzet bizonyos fokú rotálását, ami a költségkorlátozások mellett különösen nehéz feladat.

Gajra vágta a csapattagokat a hosszú szezon, szabályt hozhatnak miatta

Nem titok, hogy aki egy F1-es szezon futamainak nagy részén jelen van, nem tud egészséges családi életet élni, és ez még a versenyzőkön is megmutatkozik, pedig sok szempontból nekik van a legkönnyebb dolguk, őket terheli meg legkevésbé egy szezon: magángéppel utazhatnak, és nem kell már napokkal a pályaaktivitás kezdete előtt a helyszínen lenniük, mint a csapatok infrastruktúráját felépítő szerelőknek.

Mégis, az F1-es mezőny húsz pilótája közül is csak hármuknak, Sergio Péreznek, Nico Hülkenbergnek és Kevin Magnussennek van már gyereke, és a fiatalabb csapatfőnökök is meglehetősen későn néztek apai örömök elé: Toto Wolff 45 évesen, James Vowles pedig tavaly 44 évesen.

Irigylendő szakértelemmel öltözteti apját az időmérőre a kétéves Laura Magnussen

Hornernek két házasságából egy 10 és egy 7 éves gyereke van, s most a Sky Sportsnak mesélt arról, hogyan próbálja összeegyeztetni szakmai- és magánéletét.

„Elszakadni az otthontól és a családtól mindenki számára nehéz, aki sokat utazik. A 2023-as naptár kemény volt, a 2024-es pedig még inkább annak tűnik, még több versennyel” – mondta az 50 éves csapatfőnök.

„A legfontosabb mindig az az idő, amit otthon, a családdal töltünk. Ilyenkor nem a telefonom az első. Fiatal gyerekeim vannak, ez az időszak pedig különösen értékes. Igyekszek abból is szokást csinálni, hogy elviszem őket az iskolába. Ha már vasárnap este hazaérek, hétfőn reggel pedig ezzel kezdhetek, akkor azt érzem, hogy kicsit visszatértem a normalitásba.”