Annyira kérlelhetetlenül még senki nem beszélt az utóbbi években a V8-as motorok Forma–1-be való visszatéréséről, mint most Mohammed Ben Sulayem. Az FIA elnöke eleget akar tenni a nyilvánosság akaratának, de ha nem mennek bele a gyártók, legkésőbb 2031-ben akkor is jön a régi-új motorformula.

Az F1-es autókat legutóbb 2006 és 2013 között hajtották meg V8-as motorok, ezt követően a V6-os hibridek érkeztek, amelyek hatékonysága, ereje ugyan vitathatatlan, ám mégis állandó céltáblái a kritikusoknak a jelentősen halkuló motorhang, a komplex rendszer által okozott pluszsúly és egyáltalán az elektromos hajtás jelenléte miatt. Máig népes tábort képviselnek az autósport-rajongók között azok, akik szerint a versenyzésnek a sallangmentes belső égésű motorokról, a süvítő hangról kell szólnia bármiféle energiamenedzsment nélkül. Idén pedig, amikor az elektromos hajtás szerepe még erőteljesebb lett (magával vonzva számos problémát), a paddockon belül, a versenyzők között is egyre többen kifejezik azon véleményüket, miszerint nem ez a helyes irány az autósportok csúcskategóriája számára.

Arról, hogy a rákövetkező szabályrendszer motorformulájával érdemes lenne visszatérni a V8-asokhoz vagy a V10-esekhez (immár környezetbarát, szintetikus üzemanyagok használatával), már tavaly elkezdődtek a beszélgetések, még mielőtt életbe léptek volna az idei motorszabályok, amelyekkel egyelőre még az ellenkező irányba indult el a sport az akkumulátorból érkező teljesítmény jelentőségének fokozásával. A gyártók öt évben állapodtak meg ezen szabályciklus hosszát illetően az FIA-val, eszerint legközelebb 2031-ben jöhetnek új motorszabályok, ám a Miamiban nyilatkozó Ben Sulayem kijelentette, ő szeretne egy évvel korábban, 2030-ra véget vetni az energiaspórolós időknek – ehhez azonban a gyártók támogatása is szükséges lenne, amivel egyelőre nem rendelkezik.

„2031-ben az FIA-nak meglesz a felhatalmazása, hogy bevezesse a gyártók beleszólása nélkül is. De egy évvel előrébb próbáljuk hozni, mert mindenki ezt akarja [a nyilvánosságban]. Amikor ezt felvetem a motorgyártóknak, ők nemet mondanak, de ami késik, az nem múlik, és a döntés joga vissza fog kerülni az FIA-hoz” – mondta az elnök, akit a racingnews365 idéz.

Tegyük fel, hogy nem szavazzák meg, de egy évvel később akkor is jönni fog. Nem az a kérdés, hogy szükségem van-e a támogatásukra. Meg fog történni. Jönnek a V8-asok.

Ben Sulayem egyúttal azt is nyilvánvalóvá tette, hogy a közúti relevancia miatt egyértelműen a nyolchengeres erőforrások jelentik a realitást, a 2005-ig használt tízhengeresekről nem érdemes álmodozni.

„Voltak idők, amikor rengeteg V10-es autó készült, de ha megkérdezem a jelenleg gyártóinkat, hogy ma is gyártanak-e még ilyeneket, azt mondják, hogy nem. V8-as a legnépszerűbb, és a legkönnyebb dolgozni is vele. Könnyű, kevésbé összetett, és a hangja is megvan. Kerül bele egy nagyon-nagyon kicsi elektromos hajtás, de a lényeg a belső égésű motor lesz. Nem fog a jelenlegihez hasonlítani az eloszlás” – utalt az idei erőforrásokra, amelyek százalékosan 55/45 arányban hagyatkoznak a belső égésű motorból és az MGU-K-ból származó teljesítményére.

„A V8-as motort megtaláljuk a Ferrari, a Mercedes, az Audi és a Cadillac utcai autóiban, de más gyártóknál is. Fontos szempont, hogy alacsonyan lehet általuk tartani az autó tömegét.”

Az elnök azt ígérte, hamarosan további részleteket hallhatunk majd a tervekről, ez alapján pedig a Nemzetközi Automobil Szövetség vezetője valóban elköteleződött amellett, hogy új korszakba, egy a nézőknek várhatóan jobban imponálóba vezesse át a Forma–1-et.