back to top
KezdőlapFormula 1Az FIA válaszolt a 7 csapat által kiadott közleményre!

Az FIA válaszolt a 7 csapat által kiadott közleményre!

-

Megérkezett az FIA válasza a hét csapat által kiadott közleményre!

Tegnap a Mercedes szervezésében a nem Ferrari erőforrást használó alakulatok egy közös közleményben szólították fel a Szövetséget arra, hogy tárja fel korábban lezártnak tekintett nyomozást a Ferrari 2019-es erőforrásait illetően.

Az FIA február 28-án közölte, hogy lezárták az olaszok erőforrásait érintő nyomozást, ám a részletek a felek között maradnak. A többi csapat háborgott, ugyanis a Szövetség nem mondta ki egyértelműen azt, hogy nem történt szabályszegés, továbbá a titkos megállapodással sem voltak elégedettek.

Levelükben elégedetlenségüket fejezték ki, és jogi lépések megtételélt is kilátásba helyezték, ám ma az FIA válaszolt adott a kérdésekre.

A Szövetség hivatalos közleményében a következőket írta:

,,Az FIA olyan részletes technikai elemezést végzett a Scuderia Ferrari erőforrásain, amilyenben bármelyik résztvevőt részesítheti a Forma-1-es világbajnokságban.

A 2019-es vizsgálatok felvetették annak az alapos gyanúját, hogy a Scuderia Ferrari hajtásláncai nem mindig az FIA előírásai szerint működtek. A Scuderia Ferrari határozottan tiltakozott ez ellen, és hangsúlyozta, erőforrásai a szabályoknak megfelelően működik minden esetben. Az FIA ugyan nem volt teljes mértékben elégedett ezzel, ezért úgy döntött, hogy további vizsgálatok nem vezetnének eredményre, ugyanis az ügy összetettsége és annak  lehetetlensége nem teszik lehetővé azt, hogy egyértelmű bizonyítékkal szolgáljanak a jogsértésre.

A hosszú peres eljárás elkerülése érdekében, különösen annak tükrében, hogy az ilyen perek kimenetele bizonytalan, továbbá bajnokság és annak érdekeltjei miatt az FIA a Bírósági és Fegyelmi Szabályok (JRD) 4. cikkelyének II. bekezdése szerint járt el. E szerint tehát úgy határoztak, hogy a Ferrarival egy hatékony és a szabályszegéstől visszatartó megállapodást kötnek az ügy lezárásának érdekében.

Ez a fajta megállapodás teljesen megfelel a szabályoknak, továbbá több hatóság és különféle sportszervezet is alkalmazza.

A megállapodás titkosságát az Bírósági és Fegyelmi Szabályok (JRD) 4. cikkelyének IV. pontja mondja ki.

Az FIA ezen felül minden szükséges intézkedést megtesz annak érdekében, hogy szabályozó félként védje a sportág hírnevét.”