KezdőlapFormula 1Az idei lesz a 2020-as Williams alapja

Az idei lesz a 2020-as Williams alapja

-

A Wiliams úgy véli, hogy idei FW42-esük a finoman szólva is gyenge szereplése ellenére jó alap a 2020-as autóhoz.

A csapat idén kihagyta a szezon előtti tesztek javát, és többnyire a leszorítóerő hiányával küzdenek. Versenyzőik rendre az utolsó helyeken végeznek, és ők az egyetlen csapat, amely még nem szerzett idén egyetlen pontot sem.

Dave Robson versenymérnök szerint azonban alapvetően nincs gond az autóval, csupán az ellenfelekhez képest kevesebbet fejlesztenek.

„Nem gondolom, hogy lenne valami, ami alapvetően rossz.” – mondta Robson a Motorsport.comnak. „Csak fejlesztési görbénk van elmaradva.”

„Tavaly elértük a határt az autónkkal, így annak érdekében, hogy tovább tudjunk haladni, tudatosan visszább vettünk egy kicsit, és egy kicsit tovább tart visszatérni, mint azt reméltük.

Mivel már mindenki a 2021-es szabályok véglegesítését várja izgatottan, mivel azok várhatóan jelentős módosításokat tartalmaznak majd, a jövőévi autók várhatóan nem fognak jelentősen eltérni a 2019-esektől.

„Mindig vannak új dolgok, amit meg kell tanulni és meg kell próbálni elérni a következő évre.” – mondja Robson. „A jövőévi autó már készül, az alap már megvan.”

„Számos tekintetben az idei autó továbbfejlesztett változata lesz, köszönhetően annak, hogy a szabályok viszonylag stabilak. A további munkánk része idén az is, hogy meggyőződjünk arról, hogy mindent megtanultunk, ami segíthet nekünk jövőre.”

Robson szerint nem lehet azt állítani, hogy a csapat az első szárnyat és az aerodinamikát érintő szabályváltozások miatt esett vissza ennyire idén.

„Kilenc versenyen vagyunk túl és még mindig nem mindenki ugyanazt a megoldást alkalmazza, ami kicsit szokatlan. Mindenki másként értelmezi ezt.”

„Mint mondtam, úgy fest, hogy mindenki komolyan megrekedt a bemutatott megoldásával és inkább azt fejlesztgeti, mintsem nagy változást eszközöljön.”

A Williams várhatóan Németországba, vagy Magyarországra fog új fejlesztésekkel érkezni.