back to top
KezdőlapFormula 1Az új bizonyítékok birtokában Vettel magabiztosan várja a meghallgatást

Az új bizonyítékok birtokában Vettel magabiztosan várja a meghallgatást

-

Sebastian Vettel magabiztos a Ferrari új bizonyítékait illetően, és már várja a mai tárgyalást az felülvizsgálati ügyben.

Hiába a német pilóta látta meg két hete a kockás zászlót először Kanadában, a 48. körben elkövetett hibája miatt végül csak második lett. A 31 éves versenyző a 3-as kanyarban kisodoródott a fűre, majd ahogy megfogta autóját és visszatért az aszfaltcsíkra, pont riválisa Lewis Hamilton elé sikerült kerülnie, akinek a manőver miatt fékezni kellett. Ezt a versenyfelügyelők veszélyes visszatérésnek minősítették, ezért 5 másodperces időbüntetéssel sújtottak a négyszeres bajnokot. Vettel már a rádióban közölte azonnal, hogy nem tudott hova menni, mert nem tapadt az autója, majd miután megtudta, hogy mutatványát szankcionálták még mérgesebb lett és jobban hajtogatta az igazát. A verseny leintését követően nem akart részt vennie a pódium ceremónián, be is ment rögtön a Ferrari főhadiszállására, ám végül még is megjelent.

A Ferrari még azon a vasárnapon jelezte, fellebbezni kíván, ám végül ezzel nem éltek, hanem a felülvizsgálati jogukat érvényesítették. Új bizonyítékok benyújtása mellett tehát kérvényezik az ügy újra tárgyalását, és ha relevánsnak ítélik a felmutatott adatokat, akkor akár vissza is kaphatják azt a győzelmet.

,,Még mindig ugyanúgy vélekedek az esetről, mint két hete, de meglátjuk majd mi fog történni. Először is nyissák meg az ügyet és vessenek rá még egy pillantást. Hoztunk pár olyan új információt és adatot, amely talán nem állt a versenyfelügyelők rendelkezésére abban az időben, de majd elválik mi lesz.” –nyilatkozta a Ferrari sajtótájékoztatóján a német pilóta.

Vettel hozzátette, nem csak abban reménykedik, hogy igaza meghallgatásra lel, hanem abban is, hogy az elkövetkezendőkben sokkal konzisztensebb döntések fognak születni a hasonló ügyekben.

,,A GPDA az össze versenyzőt képviseli, és mi már nem egyszer hangoztattuk, hogy sokkal konzisztensebb döntéseket szeretnénk látni a büntetések terén. Elfogadjuk azt, hogy nem mindig könnyű ezt tartani, ugyanis nem minden ügy fekete vagy fehér, azonban ezért kértük meg őket arra, hogy engedjenek minket versenyezni és adjanak egy kis teret nekünk. Ezt akarjuk mi is, és tulajdonképpen mindenki.”