KezdőlapFormula 1Az új menedzsment nagy segítség a Williams számára

Az új menedzsment nagy segítség a Williams számára

-

Dave Robson, a Williams járműteljesítményért felelős vezetője szerint a csapatban most már „más a hangulat”, miután már szilárd a vezetési struktúra.

Simon Roberts nemrég történt távozása után Jost Capito vette át a csapatfőnöki posztot, Francois-Xavier ‘FX’ Demaison pedig márciusban érkezett technikai igazgatónak, hogy új stratégiát vezessenek be a csapat élén.

George Russell korábban úgy nyilatkozott, hogy a Williams számára „hihetetlenül pozitív”, hogy egy teljesen strukturált vezetőségi csapat állt össze, ami lehetővé tette számukra, hogy az idei szezonban jobban koncentráljanak az autófejlesztésre.

Russell a Franciaországban elért 12. helyezését úgy jellemezte, mint „eddigi legjobb versenyét” a csapatnál, Robson pedig dicsérte Capito befolyását, a csapatnál betöltött szerepében.

„A dolgok határozottan megváltoztak egy kicsit” – idézte Robsont a GPFans. „Egy kicsit másfajta gondolkodásmódot fecskendezett be, és azt hiszem, még csak egy része a munkájának.

„Az, hogy FX megérkezett, valójában nagyon jó nekünk, mert mióta elvesztettük Paddy-t (Lowe), nem volt ilyen kapcsolattartó pontunk, és ez megkönnyíti a döntések meghozatalát, mert van egy személy, akinek van tekintélye és felelőssége is.”

„Az elmúlt években az adott körülmények között tisztességes munkát végeztünk néhányan, de a probléma az, hogy a végén ritkán tudunk teljesen egyetérteni, mert a sport tempója azt is okozza, hogy nincs időnk arra, hogy minden olyan kutatás-fejlesztést elvégezzünk, amit szeretnénk.”

„A sport természetéből adódik, hogy tökéletlen információk birtokában kell döntéseket hoznod, és ez sokkal könnyebb, ha ez egy ember felelőssége alá tartozik.”

Mivel mind Capito, mind Demaison más kategóriákban szerzett motorsport-tapasztalatokat korábban, Robson úgy érzi, hogy a motorsport egészéről szerzett szélesebb körű tudásuk a Williams hasznára válik.

„Majd meglátjuk, hogy az FX hogyan viszi ezt tovább, de egy kicsit mindenképpen megváltozik a szemlélet, hiszen a motorsport különböző formáiból hoztak tapasztalatokat” – mondta.