KezdőlapFormula 1Az új Pirelli gumiabroncsokat nem csak a bakui defektek miatt próbálják ki

Az új Pirelli gumiabroncsokat nem csak a bakui defektek miatt próbálják ki

-

Mario Isola elutasítja azokat a feltételezéseket, mely szerint a Pirelli pusztán a bakui defektek miatt vezet be új hátsó gumikat. A Forma-1 hivatalos beszállítója Ausztriában jelentette be, hogy az „új hátsó konstrukciót”, amely „a robusztusság javítását” szolgálja, a csapatok a jövő pénteki szabadedzéseken tesztelik majd. A cél az, hogy Silverstone-tól már az új gumival versenyezzenek.

A nyilvánvaló következtetés az, hogy a Pirelli gyakorlatilag elismerte, hogy a jelenlegi hátsó gumikialakítás nem megfelelő „robusztussága” hozzájárult a Max Verstappen és Lance Stroll Bakuban elszenvedett defektjeihez. Az olasz cég F1-es vezetője, Mario Isola azonban azt mondta a Red Bull Ringen, hogy a Pirelli már tavaly óta gondolkodik ezen:

„Ez az ötlet már tavaly is felmerült bennünk, amikor megoldásokat kerestünk egy robusztusabb hátsó gumi kifejlesztésére. Ebből az ötletből kiindulva építettünk néhány prototípust, amelyeket aztán sikeresen kipróbáltunk a beltéri tesztprogramunkon. A 2021-es gumival már amúgy is megerősítettük a konstrukciót. Ez az új verzió egy újabb lépés ebbe az irányba.”

Elmondása szerint a csapatok és a versenyzők könnyen alkalmazkodnak majd az új abroncshoz, mivel a súly és az aerodinamikai profiljuk ugyanaz.

„Papíron ez semmilyen hatással nem lehet a csapatok erőviszonyaira.” – hangsúlyozta Isola.