back to top
KezdőlapFormula 1Leállások forgatagában Russell hajszállal előzi Leclerc-t az időmérő előtt

Leállások forgatagában Russell hajszállal előzi Leclerc-t az időmérő előtt

-

George Russell mindössze 13 ezredmásodperces előnnyel zárta az élen Charles Leclerc előtt az Azeri Nagydíj harmadik szabadedzését, amit két piros zászlós leállás is tarkított.

Péntekhez képest az időjárási körülményekben történt némi változás Bakuban, a lehűlt levegő mellett valamelyest szemerkélő esőről is beszámoltak a pályára kihajtó versenyzők a harmadik edzés kezdetén, noha a gumiválasztást ez nem befolyásolta, és a továbbiakban nem is ez a kezdeti enyhe csapadék volt a mezőny előtt álló egy óra slágertémája.

Hanem az, hogy igencsak nehezen tudtak eljutni az első gyorsköreikig a versenyzők. A pálya rosszabb állapota – amit tetézett a Sky Sports közvetítésében elhangzottak szerint, hogy Baku utcái idén először nem estek át a verseny előtt megszokott takarítási folyamaton – viszont mintha kissé elodázta volna, hogy a pilóták akcióba lépjenek, s mire végre többen is kihajtottak első kísérletükre, piros zászló fogadta őket. Esteban Ocon autója megállt a pályán, ami miatt többeknek félbe kellett hagyniuk a gyorskörüket. Az Alpine-t a sejtések szerint az erőforrással kapcsolatos hiba állította meg, nem pedig váltóprobléma, hiszen a sebességváltás még az autó utolsó leheletekor is működött.

A 16. percénél tartott ekkor az edzés, és nagyjából kilenc percet vett igénybe, hogy az Alpine eltávolításával ismét megkapja a zöld jelzést a mezőny. Ekkor szinte mindenki ismét a pályára sereglett, s már majdnem félidőnál járt az óra, amikor megjelentek az első mért idők az eredménytáblán – meglepetésre a két Williamsszel, Alexander Albonnal és Franco Colapintóval az élen.

A konstruktőri tabella 9. helyezettje pedig a vártnál tovább is élvezhette, hogy vele kezdődött a sorrend, hiszen újabb piros zászló akasztotta meg a munkát – ezúttal a hétvégén a mezőnybe Dzsidda után visszatérő, ám immár az eltiltott Kevin Magnussen Haasát vezető Oliver Bearman miatt. A 19 éves brit versenyző a célegyenes végén követte el a klasszikus hibát: túl gyorsan érkezett az 1-es kanyarba ahhoz, hogy be tudjon fordulni, viszont túl későn hátrált ki a próbálkozásból és kanyarodott a menekülőút felé, így autóját a fal állította meg, a bal első kerék kitörésével.

„Idióta vagyok” – gyakorolt önkritikát a rádióban a Ferrari neveltje, látszólag Leclerc stílusában.

20 perc maradt hátra, amikor ismét megnyílt a bokszutca, ezúttal már hosszabb időre. A köridők ekkor már rohamléptekben javultak, Leclerc lett az első, aki átugrotta Albont, de maga a thai is sokáig a tabella első harmadában tartotta magát.

Az élen kisebbfajta tűzijáték kezdődött az utolsó percekre, egy időre Oscar Piastri is birtokolta az első helyet, majd visszavette tőle Leclerc, akit aztán fél tizeddel megelőzött Russell, mielőtt a monacói még szűkebbre, 13 ezredmásodpercesre szorította a hátrányát.

A végeredmény is ez maradt, Russell mögött Leclerc, majd kéttizedes hátránnyal Lando Norris és Piastri végzett legközelebb, akit Max Verstappen, Carlos Sainz és a spanyolt a hajrában feltartó Sergio Pérez követett.

Az Azeri Nagydíj legutóbbi három rajtelsőségét egyaránt Leclerc szerezte, a közép-európai idő szerint 14 órakor startoló időmérőn kiderül, folytatódik-e a monzai futamgyőztes sorozata.

A harmadik szabadedzés végeredménye:

A Red Bullt felbőszítette az Aston korai gálázása, szankciót vetett ki Newey-ra