back to top
KezdőlapFormula 1Bahrein szívesen rendezne sprintversenyt is a szezonnyitó hétvégén

Bahrein szívesen rendezne sprintversenyt is a szezonnyitó hétvégén

-

A Bahrain International Circuit versenypálya képviselője arról számolt be, hogy nyitottak arra, hogy még ebben az évben, a külső pályán megrendezzenek egy F1-es sprintversenyt is.

A Forma-1-ben a sprintfutamos formátumot 2021-ben háromszor alkalmazták, amelynek során egy rövidebb, szombati futam határozta meg a vasárnapi nagydíj rajtsorrendjét.

2022-ben hat sprint-hétvégét rendeznek majd, bár az F1 még nem erősítette meg, hogy mely helyszíneken kerül majd sor ezekre. Azonban a szezonnyitó bahreini verseny a tippek szerint ezek közé tartozik majd.

A Motorsport.com szerint a pályán az edzéseket, a kvalifikációt és a nagydíjat a hagyományos pályán rendezhetnék meg, míg a sprintet a külső aszfaltcsíkon.

Ezt a nyomvonalat használták a 2020-as Sakhir Nagydíjon is, amelyen George Russell debütált a Mercedes színeiben, Sergio Perez pedig megszerezte első F1-es futamgyőzelmét.

„Elméletileg meg tudjuk csinálni, és támogatni fogjuk, bármit is szeretne az F1” – mondta Salman Bin Isa Al-Khalifa, a Bahrain International Circuit ügyvezető igazgatója.

„Ez olyan, mint 2020-ban, amikor megkértek minket, hogy rendezzünk két futamot – rendelkezésünkre állt a külső pálya, és megcsináltuk.”

„Szóval igen, támogatnánk. De ezekkel a dolgokkal és a csapatokkal mindig lesznek kérdések, hogy hogyan lehet versenyezni hol az egyik pályán, hol a másikon. Szóval megvárjuk, és meglátjuk, hogyan vitatják meg először ők.”

A 2022-es Bahreini Nagydíj, amely a következő szezon nyitó versenyhétvégéje lesz, március 20-án kerül megrendezésre.