back to top
KezdőlapFormula 1Baleset történt Hamilton és Brad Pitt F1-es filmjének forgatásán

Baleset történt Hamilton és Brad Pitt F1-es filmjének forgatásán

-

Nemrég Silverstone-ban folytatódott a Brad Pitt főszereplésével és többek között Lewis Hamilton produceri hozzájárulásával készülő Forma–1-es film forgatása, amelyen összetörték az egyik F1-es autóvá maszkírozott F2-es gépet.

A tavaly többek között a Magyar Nagydíjon is forgatott, Joseph Kosinski rendezésében készülő film körül egyre több a probléma. Az írók, majd a hozzájuk csatlakozó hollywoodi színészek sztájkja nyilván nem jött jól, a forgatási költségek pedig mostanra az egekbe szöktek, és kisebb csoda kellene ahhoz, hogy a film nyereséges legyen, ráadásul a különböző szponzorációs jogokat illető problémák miatt egyes jeleneteket feleslegesen vett fel a stáb.

A várhatóan 2025-ben a mozikba kerülő alkotás silverstone-i forgatása során pedig most összetört az egyik APXGP autó (a filmben ez a Pittet és a másik főszereplőt, Damson Idrist foglalkoztató csapat neve), így első ránézésre azt gondolhattuk, hogy még az ág is húzza a készítőket, ám idővel kiderült, hogy távirányítással, szándékosan csapták falhoz a célegyenesben az egyik autót, mert erre volt szükség az egyik jelenethez.

A film forgatási helyszínei között egyébként tavaly a Magyar Nagydíj is szerepelt, a Hungaroringen pedig a film munkálataiban aktív szerepet vállaló Lewis Hamilton spontánnak tűnő módon részt vett az egyik jelent felvételében közvetlenül azután, hogy a verseny végén kiszállt az autóból.

Hamilton olyan pilótával ünnepelt a Magyar Nagydíj után, aki nem is vett részt a versenyen (fotók)