back to top
KezdőlapFormula 1Bearman alvás helyett inkább a saját teljesítményét cincálta

Bearman alvás helyett inkább a saját teljesítményét cincálta

-

Az F1-ben a Szaúd-arábiai Nagydíjon 18 évesen bemutatkozó Oliver Bearman elmondta, nem aludt sokat az első versenye után, és ebben szerepet játszott az is, hogy éjjel még megnézte felvételről a futamot.

Bearman a 7. helyen ért célba egy nehéznek számító pályán úgy, hogy szombaton derült ki, neki kell helyettesíteni a vakbélműtét miatt kieső Carlos Sainzot, vagyis az első edzésnapon egyáltalán nem gyakorolhatott. Ezzel a teljesítménnyel kivívta az F1-es közösség elismerését.

Ő maga kezdetben nem volt maradéktalanul elégedett vele, de azóta megbékélt a helyzettel. „A futam este 10-kor ért véget, utána másfél órányi találkozás következett a sajtóval, majd a csapattal tartottunk értekezletet. Mire visszaértem a szállodába, hajnali 1 volt, mire elaludtam, még később, mert meg kellett néznem a futamot” – nyilatkozta Bearman a The Times-nak.

„Délelőtt 11-kor indult a repülő, szóval alig öt órát aludtam, ami nem segített, mert szükségem volt némi pihenésre. De újra meg kellett néznem a versenyt. Mostanra már ötször megtettem.

„Először úgy voltam vele, hogy á, itt időt vesztettem, ott előznöm kellett volna. De most már nagyon elégedett vagyok azzal, amit elértem. Nem hiszem, hogy többet várhattam volna el magamtól a körülmények ismeretében.”

A Ferrari újoncának többen küldtem bíztató üzenetet az első versenye előtt, mások mellett egyik kedvenc pilótája, Sebastian Vettel is.

Máris elképesztő a Ferrari szupertehetségének piaci értéke