KezdőlapFormula 1Binotto elárulta, mit vesztettek a 2022-es autó fejlesztésével

Binotto elárulta, mit vesztettek a 2022-es autó fejlesztésével

-

A Ferrari a McLarennel csatázhatott a konstruktőri harmadik helyért annak ellenére, hogy Binotto és csapata hamar átálltak a 2022-es autó fejlesztésére.

Emiatt kevesebb figyelem jutott a már használatban lévő autóra, de hogy mennyit is veszítettek ezzel, abba a csapatfőnök csak a szezont követően ment bele.

„Ha az elmúlt éveket nézem, vagyis inkább az Mercedeshez képest a lemaradásunkat, akkor az átlag talán 5 tized körül van. Látom azt, ha teljesen elkötelezzük magunkat emellett, és nagymértékű erőfeszítést, valamint sok forrást ölünk bele, akkor ez talán elérhető.”

„Most mi azt mondtuk, hogy 2022 számunkra a prioritás a költségsapka miatt.” fejtette ki Binotto.

„A 2020-as évünk alapján tudtuk, hogy tavaly nem lett volna esélyünk elérni a mezőny elejét. Így az volt számunkra fontos, hogy a jövőn dolgozzunk, és jó alapokat fektessünk le az elkövetkező évekre. Ez a mi döntésünk volt.”

Ami az év végi átszervezést illeti – melyben több magasrangú tisztviselő távozott – Binotto nem tulajdonít nagy jelentőséget a dolognak.

„A Scuderiát mindez nem érinti, nekem sem lesz több felelősségem. A Ferrarinak lesz új szervezei struktúrája, de ez ránk nem lesz hatással.”

Forrásgpfans.com