back to top
KezdőlapFormula 1Binotto mellett Leclerc is tehet a Ferrari idei hibáról?

Binotto mellett Leclerc is tehet a Ferrari idei hibáról?

-

Az ex-F1-es versenyző Karun Chandhok a focihoz hasonlította Mattia Binotto Ferraritól való távozását. Mindemellett nincs meggyőződve róla, hogy a csapat jó döntést hozott.

A Ferrari meglehetősen jól kezdte a 2022-es szezont, pár verseny erejéig abszolút bajnoksesélyesnek tűntek. Idővek azonban egyre több hibát vétettek, míg az ellenfél Red Bull kijavította saját hibáit, és hamarosan jelentős fölénybe került. Végül az energaitalos csapat lett a bajnok, és versenyzőjük, Max Verstappen.

A végeredmény az lett, hogy Binotto év végi hatállyal benyújtotta lemondását – feltételezhetően megelőzve a kirúgását. Helyére a korábbi Alfa Romeo főnök, Frédéric Vasseur került.

Mivel azonban a Ferrari problémái elsősorban a megbízhatósággal, illetve annak hiányával függtek össze, Chandhok nem látja úgy, hogy Binotto távozása megoldást jelentene a csapat problémáira.

„Személy szerint nem feltétlenül gondolom, hogy ez a megoldás” – mondta Chandhok a Sky Sports F1-nek. „Kicsit olyan futballmenedzser-szerűnek tűnik ez.”

„Voltak problémák az operatív oldalon. Ha technikai szempontból nézzük, a K+F [kutatás-fejlesztés] és a tervezés szempontjából, nagyon gyors autót készítettek, övék volt a leggyorsabb autó egy körön idén.”

„De működési szempontból, megbízhatósági szempontból vannak problémáik. És nem hiszem, hogy csak a vezető személy leváltása feltétlenül megoldás lenne.”

Binotto a szezon nagy részében tagadta, hogy a csapatnak problémái lennének a stratégiai részleggel, holott nyilvánvalóan voltak

A Sky F1-es kommentátora, David Croft úgy véli, Binotto inkább azért járt pórul, mert ragaszkodott a hibáztatás nélküli kultúrához, ahelyett, hogy megoldást keresett volna az egyértelmű problémákra.

„Megfizette-e az árát annak, hogy megpróbálta megvédeni a maranellói személyzetet az intenzív vizsgálódástól és az esetleges nyilvános vádaskodástól? Igen, szerintem igen” – tűnődött Croft.

„Ez érdekes. Toto Wolff a Mercedesnél a hibáztatás nélküli kultúrát teremt meg. Mattia Binotto ugyanezt próbálta megtenni a Ferrarinál. De míg az egyiket ezért megünneplik, a másiknak le kell mondania.”

Chadhok azonban rámutatott, hogy a hibáztatás nélküli hozzáállás nem igazán működik, ha vannak problémák, amelyeket meg kell oldani. Meglátása szerint Binotto bűnös volt abban, hogy túlságosan védte a kollégáit.

„Van azonban egy különbség” – kezdte Chandhok.

„Mert a hibáztatás nélküli kultúra megteremtése az egy dolog, azonban ha valaki nem teljesít, és az ő esetében például a stratégiai csapat nem teljesített, akkor változtatni kell.”

„Úgy gondolom, Mattia talán túlságosan hajlik az emberek védelmére és arra, hogy ne rúgjon ki embereket a szezon közepén, és talán habozott a szükséges változtatásokkal.”

Chandhok úgy véli, hogy a versenyzőknek is vállalniuk kell a felelősséget a Ferrari néhány stratégiai hibájáért. Bár rámutatott arra is, hogy Leclerc volt az, aki gyakran szenvedett, amikor „vakon” követte az utasításokat, míg Carlos Sainz időnként vitatkozott velük.

„Ha visszatekintünk hat stratégiai hibát számolhatunk össze a szezon során, és tulajdonképpen ezek mind Leclerc oldalán voltak” – mondta Chandhok.

„Silverstone, Monaco, Brazília, ahol bizonyos dolgokat kértek Carlostól, ő pedig azt mondta: ‘Miről beszélsz? Nem, visszautasítom’, míg Charles mondhatni vakon követte, amit a csapat csinált.”

„Szóval bizonyos hangsúlyt kell fektetni a versenyzőre is ezekben a döntésekben.”

Leclerc-nek vegyes érzései vannak az idei szezonja kapcsán