KezdőlapFormula 1Biztató adatokat kapott a Ferrari a váltóval és a motorral kapcsolatban

Biztató adatokat kapott a Ferrari a váltóval és a motorral kapcsolatban

-

Biztató adatokkal találta szembe magát a Ferrari az új váltóval és motorral kapcsolatban.

Változásokon ment át az SF1000 Ausztrália óta, ám a terezett újítások egy részét (aerodinamikai elemek, orrkúp) még nem veti be Ausztriába a Scuderia. Ennek tükrében úgy számolnak, hogy a Mercedes és a Red Bull mögött lesznek az erősorrendben.

A téli tesztek eredményei alapján a maranellói gárda nagyjából fél másodperccel volt lemaradva a Mercedestől, viszont a Scuderia az újítások mentén azt reméli, hogy legalább 2-3 tizedet tudnak majd faragni a hátrányukból. A vörösök tisztában vannak azzal, hogy ellenfeleik sem lazsáltak a nyitás óta, így arra számítanak, hogy Spielbergen a harmadik erőt fogják képviselni. A Red Bull az elmúlt két évben nagyon jól ment a hazai pályáján, így a csillagosok első számú kihívójának Max Verstappent tekintik.

Az Motorsport.com olasz kiadása úgy tudja, hogy az EVO névre hallgató fejlesztési csomag nem minden darabja kerül majd elő Ausztriában. Ennek ellenére elégedett a Ferrari, ugyanis a sebességváltó és a motor kapcsán már pozitív adatokkal tudnak szolgálni. A tesztek alatt a Scuderia a váltóval kapcsolatban anyagfáradást, valamint az elem megcsavarodását tapasztalta, ezért új szénszálas doboza helyezték azt. A nemrég lefuttatott tesztek alapján úgy tűnik, jól döntést hoztak. Ugyan súlynövekedés lépett így elő, ám ez jó hatással van az autó hátsó tengelyére, így Ferrari kevésbé lesz hajlamos az alulkormányzottságra. Az autó tehát vezethetőbb lesz és az abroncsok sem kapnak majd akkora terhelést.

Az erőforrás kapcsán a 065/2-es verzió (a 065/1-es verziót nem használták) megbízhatósági problémákat produkált, ám nemrég sikerült átmennie a teszteken. Így ezt az erőforrást homologizáltatta a Ferrari az FIA-val az idei szezonra.

A Scuderia szerint az új hajtáslánc így 15 lóerővel erősebb lett, mint a Barcelonában bemutatott társa.