back to top
KezdőlapFormula 1Bob Bell tanácsadóvá lép vissza a Renault-nál

Bob Bell tanácsadóvá lép vissza a Renault-nál

-

Bob Bell lemond jelenlegi technikai igazgatói posztjáról a Renault-nál és technikai tanácsadóvá lép vissza.

Bell 2010 végén hagyta el először a Renault-t a Mercedes kedvéért, majd egy manoros kitérő után 2016-ban tért vissza Enstone-ba, hogy felügyelje a gyári csapat fejlődését. Karrierjének renault-s szakaszaiban Bell dolgozott többek között helyettes technikai igazgatóként, technikai igazgatóként, ügyvezető igazgatóként, illetve Flavio Briatore és Pat Symonds távozását követően de facto csapatfőnökként.

A Renault által kiadott közlemény szerint Bell új részmunkaidős pozíciójában „a csapat hosszútávú növekedését és fejlődését segítendő stratégiai projekteket fog támogatni”, valamint „az ő felelőssége körébe tartozik a harmadik felekkel történő technikai együttműködések megszervezése, amelyek egyedi szakértelmük és technológiájuk révén hozzájárulnak a csapat összteljesítményéhez.” Bell távozását követően posztja betöltetlen marad, mivel a Renault úgy érzi, sikerült kialakítaniuk „egy teljességgel működőképes és agilis együttműködést Viry és Enstone között”.

„Két és fél évnyi munkája kulcsfontosságú volt ahhoz, hogy a Renault-t valódi és tiszteletben tartott pontszerzővé varázsoljuk” – dicsérte Bellt Cyril Abiteboul csapatfőnök. „Emellett oszlopos tagja a csapat szívének és lelkének, mindenkiből képes a legjobbat és a legtöbbet kihozni. A csapatvezetőség ezen tervezett átalakítását követően Bob fogja felügyelni, hogyan dolgozunk együtt a partnereinkkel, az F1 részvényeseivel és a Renault—Nissan—Mitsubishi konszernnel, ezáltal elősegítve a csapat fejlődését.”