back to top
KezdőlapFormula 1Bottas élvezi, hogy más a szerepe, mint a Mercedesnél volt

Bottas élvezi, hogy más a szerepe, mint a Mercedesnél volt

-

Valtteri Bottas számára eddig álomszerűen alakul az idei év, hiszen a tavaly a mezőny hátsó részébe tartozó Alfa Romeóval rendszeresen a pontszerző helyekért és a Q3-ba jutásért harcol. A Mercedestől érkező finn pedig nemcsak emiatt lehet boldog, hanem azért is, mert végre ő az, akinek a szavait isszák a mérnökök, és akitől útmutatást vár a csapat. 

„Igazán a csapat részének érzem magam, és nagyon jó, hogy valódi befolyással vagyok a különböző dolgokra. Ha kérek valamit, az megtörténik, és mindenki nagyon odafigyel arra, amit mondok. Képes vagyok motiválni az embereket. Nagyon motiváló és jó a hangulat most a csapatban, mindenki igazán keményen igyekszik. Én is pontosan erre törekszem, de természetesen az eredmények, mint például a pontszerzés az első versenyen, láthatóan feldobták az embereket, ami segít. Nagyon boldog vagyok azzal, ahogyan a dolgok alakulnak, és a szerepemmel is. Úgy érzem, hogy nem csak az vagyok, aki az autót vezeti. Többnek érzem magam ennél. Nemcsak pilóta vagyok, hanem a csapat fontos tagja is” – nyilatkozta a tízszeres futamgyőztes a The-Race.comnak.

Természetesen a Mercedesnél is számított a véleménye, Toto Wolff pedig úton-útfélen hangoztatta, hogy milyen elévülhetetlen érdemei vannak a 2017 és 2021 között szerzett zsinórban öt konstruktőri világbajnok címben. Azt ugyanakkor Bottas is elismeri, hogy Lewis Hamilton árnyékában semmi meglepő nem volt abban, hogy a britre óhatatlanul is nagyobb figyelem irányult a csapaton belül.

„Abszolút. A múltban mindig nagyon nehéz volt előlépni. És szerintem bizonyos módon Lewis eleve elég domináns személyiség a csapatban, így elég világos volt, hogy ott nem tölthetem be ugyanazt a szerepet, amit itt.”

Valtteri Bottas, Lewis Hamilton, Ausztrál Nagydíj
Végre kiléphetett Hamilton árnyékából Fotó: Florent Gooden / DPPI / Alfa Romeo

Frédéric Vasseur, az Alfa Romeo csapatfőnöke pedig pontosan tudta, hogy Bottas alkalmas lehet a vezér szerepére, így kimondottan ezzel kereste őt meg tavaly.

„Valtterinek új munkaköri leírása lett. Egy új pozíció, egy új szerepkör. Ő pedig eltökélt volt, hogy váltson. Ez a beszélgetéseink pozitív oldalát jelentette. Én ilyen embert kerestem, ő pedig ilyen szerepkörre vágyott, úgyhogy a két dolog passzolt egymáshoz. Ha Lewis vagy Max csapattársa vagy, természetes, hogy a csapat elsőként Lewishoz vagy Maxhoz fordul. Nem arról van szó, hogy a másik pilóta véleményét nem veszik figyelembe, de végső soron te csak második vagy. Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy nálunk van első és második számú pilóta, de jó, ha van valaki a csapatban, aki irányt mutat és betölti ezt a szerepet.”

Zhou-nak is segít

Bottas nem csinál presztízskérdést abból sem, hogy Guanyu Zhou-t, újonc kínai csapattársát is segíti, mert ezzel a csapat érdekeit szolgálja. „Minden egyes dologra valódi ráhatásod lehet, ami megteremti a különbséget. Persze ez természetese módon is zajlik, hiszen a csapattársam újonc, és nagy mértékben támaszkodik az én adataimra és a visszajelzéseimre. Azt akarom, hogy igazán erős párost alkossunk. Azért akarom segíteni, mert azt szeretném, hogy mindketten pontokat szerezzünk” – mondta.

Vasseur kiemelte, hogy – noha kifejezetten ezt várja el a finntől – nem kellett külön kérnie Bottastól, hogy figyeljen oda újonc csapattársára. „Teljes mértékben tisztában van azzal, hogy támogatónak kell lennie, hogy Zhou-nak a lehető legjobb legyen a szezonkezdete, és részese legyen a sikereknek. Ez pozitív hozzáállás, ami kulcsfontosságú. Tavaly télen hosszasan beszélgettünk Valtterivel erről, de nem kellett meggyőznöm őt, mert magától is megérti ezt.”

Vallteri Bottas, Guanyu Zhou, Alfa Romeo, Ausztrál Nagydíj
Zhou fejlődése is fontos neki Fotó: Florent Gooden / DPPI / Alfa Romeo

Egyre jobban összeszokik az autóval

Az Alfa Romeo C42-es volánja mögött Bottas eddig 12 pontot szerzett, ami ennél is több lehetne, ha Szaúd-Arábiában nem kényszerül műszaki hiba miatt a verseny feladására. Miután tavaly az egész csapat összesen 13 pontot gyűjtött, nem kell nagy jóstehetség hozzá, hogy az idén felül fogják múlni ezt. A finn pilóta pedig kellemesen csalódhatott, ekkora előrelépésre ugyanis ő sem számított.

„Igen, az autó alapteljesítménye szempontjából abszolút [ez a legjobb forgatókönyv, amit el tudtam képzelni.] Abban reménykedtem, hogy előrelépünk a tavalyi évhez képest, de ez valójában jókora előrelépés lett. Az pedig talán már több is annál, mint amire gondoltam, hogy többé-kevésbé csatázni tudunk például a Mercedesekkel. Amint megoldjuk a megbízhatósági gondjainkat, nem látok rá okot, hogy miért ne harcolhatnánk a pontokért minden egyes versenyen.”

Valtteri Bottas, Alfa Romeo, Ausztrál Nagydíj
Fekszik neki a C42-es Alfa Fotó: Florent Gooden / DPPI / Alfa Romeo

Bottas arról is szót ejtett, hogy eleinte nagyon nagy feladatnak tűnt megszokni az Alfa Romeo működését és a Mercedestől teljesen eltérő kormányát, de aztán a vártnál gyorsabban ment mindez, noha 100%-ig még most sem állítani, hogy mindenből ki tudja hozni a legtöbbet. Ami pedig a kocsi beállítását illeti, úgy érzi, azzal is jó szinten van.

„Jó, hogy igazán az én ízlésemhez tudjuk állítani az autót. Nagyon jól érzem mechanikai szempontból és tetszik a viselkedése is. Igazán élvezetes vezetni. Ez amiatt is van, mert úgy tudjuk beállítani, hogy igazán illeszkedjen a vezetési stílusomhoz” – lelkesedett a 32 esztendős pilóta.

ForrásThe-Race