back to top
KezdőlapFormula 1Bottas esetében sok múlhat a 2021-es szezonon

Bottas esetében sok múlhat a 2021-es szezonon

-

Rendkívül fontos lesz Valtteri Bottas számára a 2021-es Forma-1-es szezon. Ugyanis további sorsáról dönthet majd az, miként szerepel idén.

Egy ideje már pedzegetik, hogy rezeg a léc a finn versenyző alatt, és nem könnyített a helyzetén az sem, hogy George Russell tavalyi merecdeses beugrásakor gyakorlatilag a csapat hibája nélkül simán nyert volna, de legalábbis jobban szerepelt, mint Bottas. Más kérdés, hogy nem is volt vesztenivalója, így talán kevesebb teher is volt a vállán.

Az ominózus Szahíri Nagydíj óta azonban már szinte mindenki azt várja, hogy Russell mikor ülhet át valóban a Mercedesbe.

Amíg azonban Lewis Hamilton a csapatnál van – bár jelenleg még nincs aláírt szerződése, de bizonyosan lesz -, addig elég valószínű, hogy Bottas is maradhat. Hamilton számára ideális csapattárs.

Valójában van egyáltalán baj Bottasszal? Hiszen Hamilton csapattársaként, körülbelül az a maximum elvárható teljesítmény, hogy a csapattárs második legyen a bajnokságban. Bottas pedig második lett. Hamilton mellett vélhetően Russell sem tehetne sokkal többet, ahogy más sem…

Mindenesetre Bottasnak idén is bizonyítania kell, ha továbbra is maradna a csapatnál.

Más lesz azonban a gyerek fekvése, ha mondjuk Hamilton 2021-ben rekordot dönt és megszerzi nyolcadik világbajnoki címét, majd kiszáll a Forma-1-ből. Akkor Bottas maradása mellett is lenne hely Russellnek. Vajon ebben az esetben biztosan maradna a finn?

Ez már csak azért is izgalmas kérdés, mert van még opció a Mercedesnél. Ott van például a tartalékversenyzőjük, Stoffel Vandoorne, aki némileg sérelmezte is, hogy hiába ő a hivatalos tartalék, mégsem ő ülhetett be Szahírban Hamilton helyére.

De sokan szeretnék már Max Verstappent is a Mercedesben látni, és bár a hollandnak 2023-ig szerződése van a Red Bullal, láttunk már rá példát, hogy van mód a szerződések felbontására is…

Te melyik két versenyzőt látnád szívesen a Mercedesnél? (kettőt jelölhetsz)

  • George Russell (40%, 25 Votes)
  • Max Verstappen (23%, 14 Votes)
  • Lewis Hamilton (19%, 12 Votes)
  • Valtteri Bottas (8%, 5 Votes)
  • Stoffel Vandoorne (5%, 3 Votes)
  • valaki más (5%, 3 Votes)

Total Voters: 32

Betöltés ... Betöltés ...