KezdőlapFormula 1Bottas nem zárja ki, hogy a Forma-1 után ralizni fog

Bottas nem zárja ki, hogy a Forma-1 után ralizni fog

-

A Mercedes finnje Valtteri Bottas utalt arra, hogy ha véget ér a Forma-1-es kalandja, akkor szívesen kipróbálná „főállásban” is a ralizást.

Bottas az elmúlt időszakban már kipróbálta a ralizást, legutóbb a Paul Ricardon például versenyt is nyert, de hazájában is indul majd versenyen.

Ha ez megtörténne ez akkor sem lenn újkeletű dolog, hogy valaki a száguldó cirkuszt cseréli a ralira, ugyanis Kimi Räikkönen 2010-ben és 2011-ben indult a WRC-ben, majd visszatért az F1-be.

„Túl korai még bármit is mondani.” – kezdte Bottas. „Sosem tudhatod, hogy mit hoz majd számodra az élet, vagy hogy mi fog történni a jövőben. De jelen pillanatban imádom a ralit, nagyon élvezetes és szórakoztató.”

„Mindenképp jó számomra, hogy kipróbálhatok valami mást is. Azonban még nem gondolkozok ennyire előre, még egy jó ideig a Forma-1-ben látom magamat. Még mindig sok minden van, amit kaphatok az F1-től és még sok dolgot el is érhetek. Egy nap majd meglátom, hogy mit akarok csinálni, de addig is azt mondanám, hogy a ralit nagyon szórakoztatónak találom, és soha ne mondd, hogy soha.” – célozgatott a finn.