back to top
KezdőlapFormula 1Bottas nyitott az élen a Japán Nagydíj csonka hétvégéjén

Bottas nyitott az élen a Japán Nagydíj csonka hétvégéjén

-

A Mercedes pilótája, Valtteri Bottas volt a leggyorsabb Suzukában a 2019-es Japán Nagydíj első szabadedzésén, a finn mögött csapattársa, Lewis Hamilton végzett. Hátránya kevesebb, mit egy tized másodperc. Sebastian Vettel a harmadik legjobb időt érte el, ferraris kollégája Charles Leclerc, valamint a Max Verstappen/Alex Albon párosa előtt.

A hétvégén kevesebb időt tölthetnek majd a pályán a versenyzők, miután törölték a szombati nap eseményeit, így a csapatoknak most még több eredményt kell kisajtolniuk a pénteki kétszer 90 percnyi lehetőségből.

Az edzés első részében Hamilton a Pirelli közepes keverékével állított fel referencia időt, 1:30.832-vel, amivel Bottas előtt volt nagyjából az edzés feléig. A mezőny végük szoft gumikra váltott, a Ferrari pedig előkerült, Vettel pedig bement 1:30 alá. A csillagos márka azonban reagált: Bottas és Hamilton is jobb időt mentek a németénél, és az edzés legjobb ideje így 1:28.731 lett.

Leclerc két tizeddel maradt le csapattársához képest, Verstappen ugyan vezeti a Red Bull duóját, de már 1.3 másodperccel lemaradva Bottas mögött. Az energiaitalosok sebessége a Honda miatti hazai versenyükön egyelőre nem olyan pompás mint azt elképzelték, és Albon is a hollandot három tizeddel lemaradva követi.

A McLarennél Carlos Sainz továbbra is a középmezőny elejére került, de a spanyolnak volt némi elektronikai problémája, de még így is a Racing Point párosa elé tudott kerülni, majd Lando Norris zárta a top tízet.

A Forma-1-ben ma bemutatkozott Naouki Yamamoto remekelt a Toro Rossoval, a 17. eredményt érte el, és csak egytizeddel volt rosszabb, mint csapattársa Danyiil Kvjat.

Versenyző Csapat Legjobb köridő Differencia
Körök száma
1 Valtteri Bottas Mercedes 1:28.731 26
2 Lewis Hamilton Mercedes 1:28.807 0.076 25
3 Sebastian Vettel Ferrari 1:29.720 0.989 26
4 Charles Leclerc Ferrari 1:29.912 1.181 20
5 Max Verstappen Red Bull Racing 1:30.046 1.315 22
6 Alexander Albon Red Bull Racing 1:30.375 1.644 24
7 Carlos Sainz jr McLaren 1:30.702 1.971 21
8 Sergio Perez Racing Point 1:30.810 2.079 21
9 Lance Stroll Racing Point 1:30.959 2.228 27
10 Lando Norris McLaren 1:31.001 2.27 24
11 Romain Grosjean Haas F1 1:31.283 2.552 25
12 Kimi Räikkönen Alfa Romeo Racing 1:31.307 2.576 27
13 Nico Hülkenberg Renault 1:31.426 2.695 29
14 Daniel Ricciardo Renault 1:31.563 2.832 25
15 Kevin Magnussen Haas F1 1:31.785 3.054 22
16 Daniil Kvyat Toro Rosso 1:31.920 3.189 23
17 Naoki Yamamoto Toro Rosso 1:32.018 3.287 30
18 George Russell Williams 1:32.800 4.069 23
19 Robert Kubica Williams 1:33.484 4.753 27
20 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo Racing 1:36.887 8.156 4