back to top
KezdőlapFormula 1Bottas visszavágna és legyőzné a Mercedest: Minden adott ehhez

Bottas visszavágna és legyőzné a Mercedest: Minden adott ehhez

-

Valtteri Bottas célja, hogy korábbi munkaadói ellen versenyezzen, és le is győzze őket.

Tavaly döntött úgy a Mercedes, hogy megvállnak a finn pilótától, és a helyére George Russellt ültetik. A nastolaira viszont lecsapott az Alfa Romeo, így a Forma-1-ben tudott maradni.

Az új érában azonban fordult a kocka. A Mercedes már nem etalon, míg a svájci istálló nagyon is előre ugrott. Bottas rendre ott van a pontszerzők között, sőt olykor gyorsabb is, mint a csillagosok.

A 32 éves versenyző felszabadult új alakulatánál, sőt le is nyűgözte munkatársait:

„Nemcsak a sebességéről van szó, hanem a hozzáállásáról is. Annyira pozitívan fogja fel az egészet, hogy a csapatot is magával rántja.” – nyilatkozta Xevi Pujolar, (az Alfa Romeo főmérnöke) a Speedweeknek.

A hinwili csapat és az autó tempója önbizalommal vértezi fel Bottast, így a finn megfogalmazta idei céljait:

„Megvan mindenünk ahhoz, hogy felvegyük a versenyt a Mercedesszel és legyőzzük őket. Lehetünk a Ferrari és a Red Bull mögött a harmadik erő. Mostantól ez a célunk.”

Forrásgpblog.com