KezdőlapFormula 1Bottast nem zavarja, hogy egy évre szól szerződése

Bottast nem zavarja, hogy egy évre szól szerződése

-

Valtteri Bottasnak nincs problémája azzal, hogy a Mercedes újra csak egy évre szóló szerződést kínált számára.

A Mercedes mindkét pilótájának 2018 végéig szól a szerződése, így utána komoly mozgolódásokra lehet számítani a száguldó cirkuszban.

A szerződés egyébként mindkét félnek jó, hiszen Bottas is szabadon távozhat – például a Ferrarihoz Räikkönen helyére – és a csapat is dönthet egy másik pilóta mellett.

„Nagyon boldog vagyok ezzel a szerződéssel.” – fogalmazott Bottas. „Természetesen mindig próbálom a dolgokat a csapat szemszögéből is nézni, és ki tudja, mit hoz a jövő. Ez a szerződés pedig még mindig jobb, mint az eddigi. Ha jól teljesítek, nem lesz gond, és sok időt tölthetünk még együtt.”

„Hiszek magamban, és abban, hogy továbbra is versenyképes leszek, és minden versenyen egyre jobb és jobb. Idén is meg tudtuk hosszabbítani a szerződést, így bizakodó vagyok a jövőre nézve.”

A finn versenyző azt is elmondta, nem aggódott 2018-as helye miatt.

„Természetesen jó biztosan tudni, hogy van helyem jövőre. Sokkal magabiztosabb így az ember, azonban a szezon egyik részében sem aggódtam emiatt.” – zárta Bottas.