back to top
KezdőlapFormula 1Brawn szerint lehet, hogy át kellene tervezni a pályákat

Brawn szerint lehet, hogy át kellene tervezni a pályákat

-

Romain Grosjean a Bahreini Nagydíjon durva balesetet szenvedett. A francia versenyző helyezkedett a rajt után, de autójának hátulja összeért Daniil Kvyat autójának első kerekéhez. Ennek következtében Grosjean beleszállt a szalagkorlátba. Az autó eleje be is szorult a korlát közé, az autó “kint maradt” része pedig valósággal leszakadt, és minden hatalmas lángba borult.

Szerencsére Grosjean kisebb égési sérüléseket szenvedett csak, de szinte az is csoda, hogy egyáltalán ki tudott menekülni az égő roncsból.

Az eset után azonban az F1 ügyvezetője, Ross Brawn úgy véli, ki kell vizsgálni az esetet és a pályák módosítását is fontolóra kell venni.

Az alapvető probléma az volt, hogy a Haas versenyzője nem gumi-, vagy tecpro falba érkezett, ami elnyelt volna a erőhatásból és az autó orrát törte volna össze. Klasszikus szalagkorlátba érkezett, két vízszintes elem közé befúródott és beszorult az autó eleje, mire a hátulja teljesen leszakadt. Ezért is lobbant lángra az egész.

Brawn szerint is problémás, hogy az autó áthatolt a korláton.

„Meg kell vizsgálni a pályák esetleges újratervezésének lehetőségét, hogy nagyobb bukóterek legyenek, nem tudom, hogy ez megvalósítható-e. Normál kanyarban próbálunk bukóteret kialakítani. De ez nagyjából egyenes volt. Minden szempontot figyelembe kell vennünk a vizsgálat során.”