KezdőlapFormula 1Brazília mindenképp nézőkkel akar majd versenyt rendezni

Brazília mindenképp nézőkkel akar majd versenyt rendezni

-

Brazília már a második helyen áll az USA mögött a koronavírussal fertőzöttek számát illetően, a Brazil Nagydíj promótere mégis arra számít, hogy nézőkkel együtt rendezhetik majd meg a versenyt.

A brazil futamra a tervek szerint november 15-én kerül majd sor. Addig tehát még van idő, Rohonyi Tamás, a verseny promótere pedig optimistán várja az eseményt.

„Semmiféle javaslatot nem kaptunk a FOM-tól az új naptár kapcsán, vagy arról, hogy másként alakulna a versenyhétvége” – mondta Rohonyi. „A Brazil Nagydíjat megrendezzük novemberben, az aláírt szerződésnek megfelelően, és rajongókkal, hacsak az állami hatóságok másként nem döntenek.”

A szervezők mindenképpen ragaszkodnának ahhoz, hogy legyenek nézők a versenyen, mivel a versenyrendezésnek komoly költségei vannak, így fontos, hogy legyen bevétel a jegyeladásokból.

„Végül is a fő probléma ugyanaz, az anyagiak, mivel a költségek igazán magasak, akármilyen modellt is választ a FOM” – mondta Rohonyi.

Hozzátetet azonban, hogy elismeri, hogy a Liberty Media most különösen nehéz helyzetben van.

„Nehéz lehet spekulálnia a FOM-nak ebben a kivételes és nagyon összetett helyzetben, a csapatok, szponzorok, tévék és résztulajdonosok véleményei közepette.”

„Még az egész szezon törlésére is van esély, ahogy azt Max Mosley és mások is sugallták” – ismerte el Rohonyi.