KezdőlapFormula 1Brown: A szurkolók jelenléte fontos, mert így ki tudjuk fizetni Ricciardót

Brown: A szurkolók jelenléte fontos, mert így ki tudjuk fizetni Ricciardót

-

Zak Brown örül annak, hogy a szurkolók visszatérhetnek lassan a Forma-1-be, és a helyszíneken szoríthatnak kedvenceiknek.

A legutóbbi Osztrák Nagydíjon is szép számmal szurkolhattak a helyszínen a rajongók, ám a soron következő brit versenyt a tervek szerint már teltház előtt rendezik meg. A Covid-19 betörése óta először használhatja majd ki egy versenypálya a teljes kapacitását, amit remélhetőleg a következő helyszínek is követni tudnak.

A Brit Nagydíj előtt azonban megrendezték a Sebesség Fesztivált Goodwoodban, ahol is Zak Brown a közönség fontosságáról beszélt a Sky Sportsnak:

,,Végső soron a rajongókért versenyzünk. Az F1 egész ökoszisztémája a szurkolókra épül. A nagyszerű közönség nélkül nem lennének olyan országok, akik versenyt rendeznek, a konstrukciókon nem lennének szponzor feliratok. Továbbá nem engedhetnénk meg magunknak azt sem, hogy kifizessük Danielt (Ricciardo).” – poénkodott az amerikai vezető.

Ricciardo fizetése az elmúlt évek során kész mémmé vált. Miután otthagyta a Red Bullt, az ausztrál versenyző szép kis summát akaszthatott le a Renault-nál, évi 20 millió dollárral lett ugyanis gazdagabb. A McLarennél ugyan csak 17 millió dollár üti a markát, ám így is jóval többet keres csapattársánál, Lando Norrisnál (1,9 millió dollár).

A 32 éves versenyző még nem igazán találja a ritmust az autójában, ám a fény már látszik az alagút végén. Ricciardo örül annak, hogy a csapata és Norris jól teljesít, viszont szeretne már ő is dobogóra állni a wokingiak színeiben.

,,Nyilvánvalóan fel vagyok dobva a csapat teljesítménye miatt, de most már szeretnék én is részese lenni ennek. Szeretnék dobogóra állni, és szeretnék én is betenni valamit trófeákkal teli szekrényben. Silverstone-ból sok jó emlékem van, és az, hogy egy brit csapattal térhetek oda vissza nagyon király.”

Forrásgpfans.com