back to top
KezdőlapFormula 1Brown megnevezte, mi nem okolható a McLaren sikertelenségéért

Brown megnevezte, mi nem okolható a McLaren sikertelenségéért

-

Zak Brown, a McLaren ügyvezető igazgatója leszögezte, nem a Toyota korábbi létesítménye miatt maradtak le ennyire az elmúlt években.

A hírek szerint már az év elején elkészült a csapat új szimulátora Wokingban. Ám amíg a munkálatok folytak, addig a papaya színű istálló Németország és az Egyesült Királyság között ingázott, ugyanis a Toyota egykori kölni szélcsatornájában tesztelték az autójukat.

Ám a nyáron már a saját frissített eszközparkjukat vehetik bírtokba, így megfelelő mérnököket is elcsentek a riválisaiktól a feladatkörök betöltésére.

A Racingnews365.com-nak az amerikai vezető ugyanakkor elmondta, miért döntöttek úgy, hogy megszakítják a partnerkapcsolatot a Toyotával, és modernizálják az eszközüket.

„Bizonyos kiadások során nem voltunk elég hatékonyak. Nos, béreltünk egy szélcsatornát… Tiszteséges árat fizettünk ezért, de most már nem lesz szükség ilyen kiadásokra, hiszen elkészült a sajátunk. Ezen felül költöttünk olyan eszközökre is, amik a gyártást modernizálják, ugyanis az eddigi gépeink már öregek voltak, és gyakran javításra szorultak. Így fel kellett szabadítani a pénzt más területekről, hiszen a költségvetési korlát alatt akartunk maradni. Átcsoportosítottunk olyan területekre, ahol azt hittük kevés a rendelkezésre álló összeg, és voltak olyan költségek amit nem hatékonyan költöttünk el. Ám ha bérelsz egy szélcsatornát, az költségesebb, mintha a sajátodat használnád” – magyarázta  McLaren ügyvezetője.

Zak Brown, CEO, McLaren Racing
Zak Brown – Fotó: LAT/McLaren

Ugyanakkor Brown kihangsúlyozta, nem azért szüntették meg a bérlést, és újították fel a saját szélcsatornájukat, mert a Toyota létesítménye hátráltatta őket. Egyszerűen a megváltozott gazdasági helyzet, a költségvetési korlát összegének a csökkenése, és a Brexit nehézzé tette az eszközök és a szakemberek utaztatását.

„A Toyota hosszú ideje egy nagyszerű partner, így nem miattuk döntöttünk a saját szélcsatorna mellett. Például ott volt a Covid-időszak. Mikor egy srác elkapta a vírust, az egész részleg leállt. Ezen felül ha valami elromlik, akkor nem 100 m-t kell sétálnunk, hogy megjavítsuk, hanem el kell szállítani azt egy másik országba. Ráadásul ott van a Brexit is. Mindent összevetve a Toyota szélcsatornája nagyszerű volt és a partnerkapcsolat is virágzott, csak épp a létesítményük egy másik országban van. Így nem tudtunk elég hatékonyak lenni.”