back to top
KezdőlapFormula 1Brown: Seidl kivonta a politikát a McLarenből

Brown: Seidl kivonta a politikát a McLarenből

-

Zak Brown vezérigazgató elmondása szerint a McLaren új csapatfőnöke, Andreas Seidl 2019-ben kivonta a politikát a csapatból, ez is hozzájárult ahhoz, hogy a csapat idén kilábalt abból a gödörből, amiben korábban volt.

Brown szerint a Ron Dennis korszak után „sok szakács volt a konyhában” (magyarul inkább azt mondanánk, hogy „sok kakas volt a szemétdombon”).

„Sok dolog történik a cégnél és a részvényesek között.” – mondta a spanyol AS című lapnak. „Nem volt tisztázott a vezetés kérdése, de most már ez egy képben van és Andreas kiváló munkát végzett.”

A problémásra sikerült Honda korszak után, idén már Renault erőforrással le is győzte a McLaren a gyári Renault csapatot, sőt a középmezőny legjobbja lett.

„Nyilvánvalóan nem ő (Seidl) építette az autót, mivel tavaly nem volt itt.”

„De átláthatóságot és vezetést hozott a szervezetbe, egyszerűbb struktúrát James Key és Andrea Stella közreműködésével, és egyértelművé vált minden ember számára, hogy mi a dolga.”

„Kivonta a politikát a csapatból, mivel ha hiányzik egy vezető pozíció, akkor a dolgok könnyen politikaivá válnak.”

„Mindemellett jobb fejlesztések érkeztek az autóhoz és több dolog is kezdett összeállni, ami lényeges minden üzlet esetében. Át kellett fordítanunk a múltból fakadó rossz időszakunkat.” – mondta Brown.

Hozzáteszi azonban, hogy a következő lépés, a top 3 csapat utolérése nehezebb feladat lesz.

„Az egyik dolog, amit az utóbbi időben véghezvittünk, hogy újrakalibráltuk az elvárásainkat.” – mondta Brown. „Azt gondoltuk, hogy amint változtatunk az erőforrásunkon, máris visszatérünk az élre, és persze nem így volt. De az elsődleges dolog, amire szükség volt, hogy meg kellett győződnünk arról, hogy nem visszafelé haladunk.”

„Azt is tudjuk, hogy a költségvetési sapkának lesz hatása és szerepe lesz ebben a folyamatban. Van még időnk arra, hogy oda jussunk, ahol lenni akarunk.”