A McLaren Barcelonában 1000. F1-es futamán vett részt, ami viszont az 1015 verseny volt a csapat debütálása óta. De miért maradtak távol attól a 15-től? Végigvettük azokat a ritka eseteket, amikor a történelem egyik legrégebbi csapata hiányzott az eredménylistáról – köztük egy egészen friss esettel.
A McLaren különleges festéssel, korábbi győzteseinek csoportképbe állításával, első autójának Mika Häkkinen általi megjáratásával, legjobb pilótájának megszavaztatásával az elmúlt hetekben gondoskodott róla, hogy az is értesüljön 1000. Forma–1-es versenyének bekövetkeztéről, aki nem követi olyan alaposan a csapat működését. Ez a bizonyos mérföldkő az elmúlt hétvégi Barcelona-catalunyai Nagydíjon jött el, amit Lando Norris harmadik helyével tettek emlékezetessé – azt korábban már összegyűjtöttük, hogyan szerepeltek az előző 100-asokon.
A McLaren a második csapat az 1156. futamánál járó Forma–1 történetében, amely eljutott az 1000. futamáig. Természetesen a világbajnokságban a kezdetek óta szereplő Ferrari volt az első, ők a 2020-as Toszkán Nagydíjon ünnepelték a millenniumi futamukat, de még ők sem voltak ott a valaha rendezett összes világbajnoki státuszú futamon – az olaszok 27 versenyről hiányoztak, legutóbb az 1982-es Svájci Nagydíjról.
Hasonló a helyzet Bruce McLaren csapatával is, amelynek F1-es története másfél évtizeddel később, az 1966-os Monacói Nagydíjon indult, de az ő idővonalukban is van néhány folt, egész pontosan 15 verseny, ahol a legkülönfélébb okokból nem álltak rajthoz. Ezeket vesszük most sorra: rendhagyó pillanatok az F1 történetében, avagy a versenyek, amelyeknek eredménylistáján nem találhatjuk meg a McLaren nevét.
Indy-motor egy F1-es autóban
McLaren első Forma–1-es modellje, az M2B ott volt a monacói rajtrács sűrűjében 1966-ban a csapatalapítóval a volánnál, de a futamon nem sikerült célba érnie. Gyorsan világossá vált, hogy az autó gyenge pontja a motor. Bruce McLaren különböző opciókkal kísérletezett, de sem az amerikai formaautózásra készült és az F1-es igények szerint átalakított Ford, sem az olasz Serenissima nem bizonyult megbízhatónak. A következő futamra, Spában bár kvalifikált az autó, a Serenissima-motor meghibásodása miatt elrajtolni már nem tudott, és hasonló forgatókönyv játszódott le Zandvoortban is. A Francia Nagydíjat kihagyta, majd a nürburgringi és a monzai fordulóra már nem is nevezett a McLaren, várva egy továbbfejlesztett Ford-motor érkezését. Ezzel aztán az észak-amerikai futamokon már el tudott rajtolni az autó, de az első szezonjában így is öt nagydíjon nem szerepelt az újonc istálló.
Elátkozott tesztpálya
Az 1967-es szezon sem alakult simábban. McLaren kihagyta a naptárban félreeső, újévi Dél-afrikai Nagydíjat, eközben pedig a BRM-mel állapodott meg a szezonra a V12-esének használatában, a motorok azonban nem készültek el időben. A csapatalapító egy a BRM V8-asaihoz illeszkedő átmeneti autó építésével ehhez is alkalmazkodott és a szezon hátralévő mind a tíz futamán részt szeretett volna venni, ezt azonban meghiúsította egy csúnya baleset. A zandvoorti versenyen egy olajfolton megcsúszva az M4B modell komoly károkat szenvedett, majd miután helyrehozták, az autó egy goodwoodi teszt során újabb balesetet szenvedett és szó szerint elégett.
Autó híján a következő négy futamot Spában, Le Mans-ban, Silverstone-ban és a Nürburgringen így ki kellett hagynia a csapatnak, noha Bruce McLaren versenyzett tovább egy másik versenyző-csapattulajdonostól, Dan Gurney-től kapott Eagle-ben, amíg a szezon zárószakaszára el nem készült az új modell, a McLaren M5A, immár a BRM V12-esével.
A kezdeti nehézségek nyomán az első két szezonban így a McLaren neve mellett máris tíz kihagyott futamot könyvelhetünk el.
A következő távollét a McLaren fennállásának sorsfordító tragédiájához kötődik. 1970-ben már kétautós volt a csapat, az alapító mellett Denny Hulme volt a másik versenyző, aki azonban a Monacói és a Belga Nagydíj között súlyos égési sérüléseket szerzett a kezén Indianapolisban, így biztos volt, hogy nem lehet ott Spában. A terv az volt, hogy Peter Revson helyettesítheti majd őt, ám két nappal később, miközben ismét kedvenc tesztpályáján, Goodwoodban vezetett egy Can-Am versenyautót, Bruce McLaren halálos balesetet szenvedett. A gyászoló csapat irányítását Teddy Mayer vette át, Spába viszont a történtek nyomán nem utaztak el.
Laudáék túl lassúak
A McLaren a bojkottálók között volt a Forma–1 irányító testülete (FISA) és a privát konstruktőröket tömörítő szervezett (FOCA) háborújában, amikor utóbbiak az 1982-es San Marinó-i Nagydíj kihagyása mellett döntöttek, válaszul a Brazil Nagydíjon kirobbant szabályértelmezési botrányra, amikor a súlylimittel való trükközés miatt kizárták az első két helyről a Brabham és a Williams pilótáit, Nelson Piquet-t és Keke Rosberget. A McLaren autóit abban a zűrzavaros évben John Watson és Niki Lauda vezették, az imolai bojkottot megelőző és követő futamot is ők nyerték meg, ám a bajnoki címekről végül lecsúsztak.
A McLaren történetének egyik legkínosabb napja egy évvel később, az 1983-as Monacói Nagydíjon jött el, amikor elképesztő módon sem Lauda, sem Watson nem tudott kvalifikálni a futamra. Az időmérőn 26 autó vett részt a 20 fősben limitált rajtrács helyeiért, Lauda és Watson azonban csak a 22. és a 23. legjobb időt futották, öt másodperccel elmaradva a pole-t megszerző Alain Prost Renault-jától. A McLaren másfél hónappal korábban Long Beachben még kettős győzelmet szerzett, így nem volt előjele egy ilyen gyenge szereplésnek. A váratlan leszereplés legfőbb okaként azt emlegették, hogy a csapat autói nem tudták munkára fogni a csütörtökön frissen kézhez kapott új specifikációjú Michelin-gumikat az első időmérőn – a másodikon, szombaton pedig esett az eső, így lehetetlen volt javítani a köridőkön. Ez volt az egyetlen olyan versenyhétvége a McLaren történetében, amit azért volt kénytelen kihagyni, mert az autói egyszerűen nem voltak elég gyorsak.
Többszöri újrakalibrálás
Nagy ugrás jön az időben a McLaren következő kihagyott futamáig, ami a legutóbbi jól ismert bojkottra, a 2005-ös USA Nagydíj Michelin-botrányára esett, amikor a francia gyártó termékeit használó csapatok úgy döntöttek, biztonsági okokból nem fognak felállni a rajtrácsra. Kimi Räikkönen a 2., Juan Pablo Montoya a 11. rajthelyet szerezte meg, de a felvezető kör végén ők is visszakanyarodtak a bokszutcába, hat autót és bizarr látványt hagyva a rajtrácson.
Ezután pedig már a 2026-os Kínai Nagydíj következett a McLaren kihagyott futamainak sorában, aminek váratlansági faktora a 83-as Monacóéval vetekedett.
Nem lehetett egyszerű dolguk a McLaren rendezvényszervezőinek az idei szezon kezdetén. A mai világban, amióta már pandémia sincs, azért jól lehet tervezni azzal, hogy egy csapat hány futamot fog teljesíteni egy évben (annyit, ahány a naptárban van), de 2026 elején két váratlan fejlemény miatt is újra kellett kalkulálnia a McLarennek az 1000. futamának helyét, ami eredetileg a Miami Nagydíjra esett volna. Ám március elején a közel-keleti háború miatt kivették a naptárból a Bahreini és a Szaúd-arábiai Nagydíjat, majd pedig Kínában olyasmi történt a csapattal, ami fennállása során még csak kétszer, egyaránt az első évében: bár kvalifikáltak a rajtrácsra, műszaki gondok miatt a rajtig már nem jutottak el, így a statisztikában ezt sem számíthatták be a futamrészvételek közé. Új szabályrendszer ide vagy oda, azzal tényleg lehetetlen volt előre kalkulálni, hogy a címvédő istálló mindkét autója, Lando Norris és Oscar Piastri is képtelen lesz felállni a rajt pillanatához különböző meghibásodások által előidézett akkumulátorproblémák miatt.
Így tolódott el az 1000. futam dátuma egészen a barcelonai futamig, noha a McLaren kéthétvégéssé tette az ünneplést, annak ceremoniális részét már a 999. versenyének hétvégéjén, Monacóban megejtve, 60 év elteltével pont ugyanott, ahol Bruce McLaren első alkalommal rajthoz állt saját építésű autójával, ami mára a Forma–1 egyik legfelismerhetőbb és legsikeresebb márkájává vált.