back to top
KezdőlapFormula 1Búcsúüzenetnek nézett ki, mégsem úgy zárult a csendet megtörő Ocon monológja

Búcsúüzenetnek nézett ki, mégsem úgy zárult a csendet megtörő Ocon monológja

-

Egy Instagram-üzenetben először szólt a nyilvánossághoz Esteban Ocon a Monacói Nagydíj óta. A futam első körében elkövetett hibája után kikelt ellene az Alpine csapatvezetője – majd pedig a széles nyilvánosság is, mint most a franciától megtudtuk.

Ocon a futam első körében a Portier-ben megpróbálta belső íven megelőzni csapattársát, Pierre Gaslyt, ám a manővernek koccanás és saját kiesése lett a vége. Gasly végül szerzett egy pontot, de már a futam alatt elhangzott a csapatfőnök Bruno Famin Oconnak célzott kritikája, miszerint következményei lesznek, hogy az istálló számára idén ritkaságnak számító pontszerzési esélyt dobott el a francia.

„Ennek következményei lesznek” – vajon padra ültetheti a csapattársának hajtó Ocont az Alpine?

Már vasárnap felreppent a paddockban, és az egész hét folyamán tartotta magát a feltételezés, hogy az Alpine akár már a jövő hétvégi Kanadai Nagydíjra lecserélheti – talán csak ideiglenesen, talán végleg – a szezon végén egyébként is távozni készülő Ocont, ezáltal megnyitva a debütálási lehetőséget Jack Doohan számára.

Hogy mik lesznek azok a bizonyos következmények, arról a csapat azóta sem beszélt, ám Ocon hosszú üzenete – amelynek zöme tartalmát is hangvételét tekintve elköszönésnek is beillene – tartalmaz néhány utalást arra vonatkozóan, hogy a jövő hétvégén is ott lesz az Alpine pilótafülkéjében.

Ocon teljes üzenete:

„Sok minden elhangzott a Monacói Nagydíj után. Noha sok támogató üzenetet is kaptam, mélyen elszomorít, hogy mennyi sértés és negativitás is zúdult rám a személyiségemmel, a vezetésemmel és a karrieremmel kapcsolatban.

Rengeteg ember kemény munkájának, támogatásának és áldozatának köszönhetően már több mint 140 nagydíjon versenyeztem a 2016-os debütálásom óta. Mindig is kemény voltam a pályán, és mint a legtöbb versenyzőnek, nekem is jutott a balesetekből. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy olyan tehetséges és tapasztalt futamgyőztes csapattársaim voltak, mint Daniel [Ricciardo], Checo [Pérez], Pierre és a kétszeres bajnok Fernando [Alonso]. Csapattársakként gyakran egymás közeléből rajtoltunk el a futamokon, ami olykor kemény csatákhoz, néha pedig koccanásokhoz is vezetett.

Nyilvánvalóan én is követtem el hibákat. Nem vagyunk robotok – sportolók vagyunk, akik minden nap a határokig feszítjük magunkat, hogy elérjük az álmunkat, győzelmeket szerezzünk. Az F1 egy olyan sport, ahol az érzelmek magasra kilőnek, a szenvedély pedig mélyen gyökerezik. Ezt minden hétvégén látom és érzem a pályán és a közösségi médiában is – a jót és a rosszat egyaránt. De azok a téves állítások és durva torzítások, amelyekkel az elmúlt pár napban találkoztam online a csapattal való együttműködési képességemről, egyszerre voltak pontatlanok, fájdalmasak és károsak.

Az autósportban megtett legelső köreim óta alázattal, profizmussal és tisztelettel állok hozzá ehhez a sporthoz. Ezeket az értékeket már nagyon fiatal koromban magamba szívtam. Noha minden versenyző a saját sikeréért küzd, ez elsősorban mindig is egy csapatsport marad. Mindig követtem a nekem kiadott instrukciókat, és úgy versenyeztem, hogy a legtöbbet érjük el a csapat számára. Felelősséget vállaltam a múlt vasárnapi első körös balesetért, és a kiesésem ellenére örültem, hogy a csapat szerzett egy újabb pontot ebben a számunkra nagyon nehezen kezdődő szezonban. Csapattársként és versenytársként egyaránt tisztelem Pierre-t. Mindig együttműködés és profizmus jellemezte a kapcsolatunkat a csapatban, és ez így is fog folytatódni.

Kockázat nélkül nincs siker a Forma-1-ben, a rajtok pedig mindig feszült pillanatok, különösen Monacóban, ahol az első kör meghatározhatja a végeredményt is. Elvégre mindannyian harcosok vagyunk, és a fő oka annak, hogy ennyire szeretjük ezt a sportot, éppen a kemény, sportszerű versenyzés.

Már várom, hogy újra versenybe szálljak Montrealban a fantasztikus kanadai rajongók előtt, és ugyancsak várom az izgalmas lehetőségeket, amiket a jövő tartogat.”

Az utolsó oltsa le a villanyt? Újabb veterán szakembert rúgott ki az Alpine