back to top
KezdőlapFormula 1Button: Túl sokáig maradtam a Forma-1-ben

Button: Túl sokáig maradtam a Forma-1-ben

-

Jenson Button úgy véli, hogy egy évvel tovább maradt a Forma-1-es mezőnyben, mint ami ésszerű lett volna, ennek következtében pedig kissé kiszeretett a motorsportból.

Legutóbb a suzukai 1000 km-es Super GT versenyen indult, ami némiképp visszahozta a lelkesedését az autóversenyzés iránt. Ennek köszönhetően arra a döntésre jutott, hogy 2018-ban szeretne még állandó pilótaként versenyezni.

2009 világbajnoka Suzukában elmondta, hogy hasznos volt számára az az egy év amit a száguldó cirkuszon kívül tölthetett, még ha Monacóban egy futam erejéig vissza is tért. Azt is kihangsúlyozta, hogy az idei autókat nagyon élvezetes lesz vezetni a japán pályán, ettől függetlenül sem hiányzik neki a Forma-1.

„Hogy hiányzik-e nekem a Forma-1? Egyáltalán nem. A versenyzés hiányzik, kicsit kiszerettem a motorsportból. Azt hiszem, hogy talán azért, mert egy évvel tovább maradtam a Forma-1-ben, mint kellett volna.” – mondta a brit.

Button számára nem sikerült a suzukai hosszútávú verseny, hiszen előbb defektet kapott, majd büntetéssel is sújtották. Elmondása szerint azonban élvezte a versenyt, és új impulzust kapott, hogy visszatérjen a versenyzéshez,

„Amint célba értünk én vissza akartam ülni az autóba és újra teljesíteni akartam azt a versenytávot. Rég volt ilyen érzésem. Jövőre szeretnék versenyezni valahol. Egyelőre még nem tudom, hogy Amerikában, Európában vagy Japánban. Sok lehetőségem van, de szeretnék teljes szezont futni, amit komolyan is veszek.”

A 37 éves versenyző számára az IMSA tűnik vonzónak.

„A GT kategória nagyszerű. De nem biztos, hogy szeretnék olyan autót vezetni, amit egy DP-s autó is megelőz.”

„Egy ponton szeretnék majd Le Mans-ban is indulni. Nem vagyok benne biztos, hogy erre most van itt az idő. Az LMP2-es kategória fantasztikus, számos csapattal és tehetséges pilótával, de ott az LMP1. Nem tudom, hogy megtudnék-e birkózni azzal a gondolattal, hogy az az autó húsz másodperccel lassabb a legjobbaknál.” – mondta a hosszútávú versenyzésről.

Hiába nem tudja még, hogy merre tovább, abban viszont teljesen biztos, hogy hol nem szeretne versenyezni.

„Az IndyCarban kiváló pilóták vannak, de a futamok a frászt hozzák rám. Azonban mindig elámulva figyelem, ahogy versenyeznek. Nagyon bátor srácok. Nem érzem szükségesnek a karrierem szempontjából, hogy ott versenyezzek. A Formula E-nek is megvan a maga szerepe. A gyártóknak és az új technológiáknak tökéletes. De ez a sorozat se hoz lázba túlságosan.”

„Versenyezni akarok, úgy, hogy élvezzem is. Hallani akarom az ordító motorhangot. Olyan autót szeretnék vezetni, ami több, mint 600 lóerős. Ezen nőttem fel.” – zárta gondolatait a világbajnok.