A GM a Cadillac révén saját csapatot indít az F1-ben, míg a Ford visszatért a világbajnokságba a Red Bull motorrészlegét segítve, e két amerikai jelenlét kapcsolatait érintették az oda-vissza beszólogatások.
A Cadillac vezérigazgatója, Dan Towriss indította el a szócsatát azzal a kijelentéssel, hogy a GM és a Ford szerepvállalása összehasonlíthatatlan az F1-ben, mert utóbbi „egy nagyon minimális hatású marketing megállapodást kötött, míg a GM résztulajdonos a Cadillac istállójában, mélyen összefüggő kapcsolatokat alakítottak ki a mérnöki tevékenységben, és a legeleje óta részt vesznek a projektben.”
Noha a Ford tevékenysége valóban csak a hajtásláncot érinti, lekicsinylőnek tűntek ezek a szavak, főleg az a vélemény Townrisstől, hogy a két fél jelenléte „nem is különbözhetne jobban egymástól.” A Ford részéről a híres márkaalapító dédunokája, a vállalat egyik vezetője reagált: „abszurdnak” nevezett kijelentéstől lefagyott, elmondása szerint még „nevetett is rajta.”
„Pont az ellenkezője az igazság. Ők a Ferrari motorját használják, nem egy Cadillac motort. Nem tudom, hogy vannak-e egyáltalán GM-alkalmazottak az F1-es versenycsapatnál” – nyilatkozta Will Ford a The Athletic-nek.
Nem volt problémamentes a Cadillac első F1-es autójának debütálása
„Semmi sem állhatna távolabb a valóságtól attól a kijelentéstől, hogy a Red Bull a marketing miatt lett a partnerünk. Tömérdek pénzt elkölthettünk volna rá, hogy felragasszák a logónkat az autóra, vagy hogy megjelenjen a nevünk a csapat hivatalos nevében.”
„Ehelyett úgy döntöttünk, beszállunk a Red Bull Ford Powertrains-be, ami egy valódi műszaki együttműködés, és kiegészíti a Red Bull vakmerő vállalását egy saját erőforrás kifejlesztésére. Megtaláltuk azokat a területeket, amelyeken a Ford kiegészítheti a Red Bullnál rendelkezésre álló képességeket, tekintve a nálunk meglévő hatalmas és széleskörű technikai szakértelmet. Ugyanúgy az F1 legjobb erőforrásának megalkotására törekszünk, mint évtizedekkel ezelőtt.”
A Cadillac 2026-os F1-es autója már pályára lépett, a Red Bull viszont egyelőre még nem járatja be a Ford támogatásával készült motorral hajtott modelljét. A Ford természetesen nem újonc a világbajnokságban, csak hosszabb ideig nem vett részt benne, mielőtt a Red Bull motorrészlegével szövetkezett.
