KezdőlapFormula 1Carey elárulta milyenek lesznek az új motorok

Carey elárulta milyenek lesznek az új motorok

-

Chase Carey, a Forma-1 új nagyfőnöke elárulta milyen jellemzőkkel bír majd a jelenlegi V6-os hibrid erőforrások utáni éra: hangosabb, olcsóbb, jobb motorok érkeznek. 

Habár a technikai háttéről Carey még nem beszélt, annyi már egészen biztos, hogy a szurkolók egyik legnagyobb jelenlegi problémáján, a hangon mindenképp javítani szeretne.

Az amerikai üzletember elmondása szerint élvezi a Mercedes-Ferrari harcot, ám több motorgyártót és csapatot szeretne a győzelemért folytatott harcban látni.

„Már vannak különböző kezdeményezések” – mondta Carey a német Bildnek.

„Az egyik egy új motorról szól. Le a kalappal a Mercedes előtt, remekül értelmezték a jelenlegi szabályokat, de túl nagy az előnyük. A következő mottó kíséretében le akarjuk egyszerüsíteni a dolgokat: hangosabb, olcsóbb, jobb erőforrások kellenek.”

„Egy másik terület a költségeket érinti. Vannak csapatok, akik 500 millió dollárt költenek egy évben, mások pedig 100-at. Ez akadályozza és torzítja a versenyzést.”

„A cél, hogy a csapatok profitáljanak a sportból. Az az igazság, hogy jelenleg egy csapatnak sincs nyeresége belőle” – jelentette ki a 63 esztendős Carey.