back to top
KezdőlapFormula 1Chandhok: a Ferrari nem harcolt eléggé a 2019-es címért

Chandhok: a Ferrari nem harcolt eléggé a 2019-es címért

-

Karun Chandhok, egykori Forma 1-es pilóta számos olyan hibára mutatott rá a Ferrarinál, amelyek miatt az olaszok elől elhappolhatták a sikert más csapatok.

A 2019-es szezont is erős dominanciával indította a Mercedes, hiszen az első nyolc futamon Lewis Hamilton és Valtteri Bottas vitte el a győzelemért járó díjat, ezt csak Max Verstappen tudta megtörni, miután Ausztriában nyert a Red Bullal. Mire a Ferrari és a Red Bull is felbukkant a Mercedes mellett, addigra már megtörtént a baj.

Sokak szerint a Ferrarinak már ekkoriban is lehetett volna esélye a futamgyőzelemre, de Bahrainben Charles Leclerctől a megbízhatatlanság elvette az első helyet, Sebastian Vettel pedig Hamilton mögött pörgött meg a futamon. Ezután jött Kanada, ahol a német olyan hibát követett el, ami a győzelembe került. Brazíliában egymásnak ütközött a két ferraris, így be sem tudták fejezni a futamot.

Ezek összegsége Chandhoknak csalódást okozott, mivel úgy gondolja, ha ezeken a hibák nincsenek, akkor Leclerc simán 9 ponttal beérte volna Hamiltont Abu Dhabiig.

– Az gondolom, hogy az egész szezonban a kép teljesen eltorzult. Ha összeadjuk az összes hibát, akkor kiderül, milyen sok függött a Ferraritól, Leclerctől és Vetteltől, s akkor úgy kellett volna Abu Dhabiba érkezniük, hogy Charles mindössze 9 ponttal lett volna lemaradva Hamiltontól.

Az indiai elismerte, hogy a Mercedesnek a futamok 75 százalékában jobb autója volt, de az alacsony légellenállású pályákon, mint Spa, Monza vagy Szingapúr, a német csapat elvérzett. Hozzátette, hat futomon a Ferrarinak jobb autója volt, mint a Mercedesnek.

– A Red Bull visszalépéssel kezdett, mivel a hátsó szárny változtatása nekik fájt a legjobban mindenki közül, de Ausztriában már olyan fejlesztést hoztak, amellyel igazán vissza tudtak szállni a versenybe és megérdemelten nyert Max Verstappen. Bár addigra már nyolc futamot nyert a Mercedes, de azt érzem, kár azért, hogy a világbajnoksági címért való küzdelem nem volt jobb és szorosabb. De még egyszer, a Ferrari egész évben alulteljesített.

Chandhok a Ferrari egyes döntéseit nevetségesnek tartotta: többek között az Orosz Nagydíjon hozott csapatsorrend kialakítását sem értette.